Turnén a BFZ

Zene

Fischer Iván

Április 14-én indultak a dél-amerikai kontinensre, ahol Fischer Iván vezényletével két hangversenyt adnak Sao Paolóban (április 16-án és 17-én), kettőt pedig Buenos Airesben (április 19-én és 20-án). A koncertek műsorán Mozart, Bruckner, Weiner Leó, Schumann és Beethoven művek szerepelnek. Dél-Amerikából a zenekar Budapestre utazik vissza, Fischer Iván ugyanakkor Berlinbe repül, ahol három hangversenyen, április 26-án, 27-én és 28-án a világhírű Berlini Filharmonikusokat vezényli. A műsorban elhangzik többek között Richard Strauss József-legendája is, amelynek újra-felfedezését a zenei világ egyre inkább Fischer nevéhez kapcsolja, hiszen a mű budapesti előadásai után a Fesztiválzenekarral tavaly előbb nyugat-európai turnén szólaltatta meg a szinte soha nem játszott, monumentális remekművet, majd a lemezfelvételt készített a darabból, amelyet a napokban jelentetett meg a Channel Classics cég.