Turnéra indulnak a Magyar Virtuózok

Zene

Szenthelyi Miklós

Az Óbudai Danubia Zenekar és a Rajkó Zenekar után harmadikként viselheti a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet a Szenhelyi Miklós vezette Magyar Virtuózok Kamarazenekar. Az évi 25 millió forint támogatással együttjáró címet 2001-ben alapította a kulturális tárca, amelyet három évente adományoznak új együttesnek.

Nem lesz tehát gond az útiköltség, ami az Egyesült Államokban tartandó tizenhét hangversenyhez és a Japánban rendezett összesen tíz koncerthez szükséges. A turné során New Yorkban kétszer, Tokióban egyszer lépnek fel. Természetesen a magyar közönségnek sem kell nélküöznie a kamarazenekart, hiszen augusztus 29-én, majd szeptember végéig még egy alkalommal a Parlament kupolacsarnokában lépnek színpadra, október 1-jén, a zene világnapján pedig a Zeneakadémián adnak ünnepi estet.