Új elnök-karnagy a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara élén

Zene

(MTI) - Az együttes hétfőn rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek egyik napirendi pontja az elnök-karnagy választás volt. A zenekari tagok titkos szavazással választották meg Győriványi Ráth Györgyöt.
   

"Boldogsággal tölt el, hogy megkaptam ezt a pozíciót. Olyan nagy elődök után, mint Erkel Ferenc, Dohnányi Ernő vagy Ferencsik János, különösen nagy megtiszteltetés, hogy az operaház zenekarának tagjaiból álló társulat nagy többsége rám szavazott, ami azt is jelenti, hogy köztem és a dalszínházi muzsikusok között helyreállt a béke" - idézi a közlemény Győriványi Ráth Györgyöt.
    
Magyarország legrégebben működő, Erkel Ferenc alapította zenekarának élén létrehozása, azaz 1853 óta mindössze nyolc elnök-karnagy állt, a most megválasztott vezető a kilencedik a sorban.
    
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának következő operaházi előadása egy farsangi hangverseny lesz február 21-én és 22-én: Kovács János vezényletével Schubert Rosamunda kísérőzenéje, Richard Strauss Rózsalovag keringője és Ravel Bolerója hangzik fel.