Új igazgató a Berlini Filharmonikusoknál

Zene


martinhofmann.jpg
Martin Hofmann

(MTI/dpa) -  A Berlini Filharmonikusok évadnyitó hangversenyét pénteken élőben követheti a magyar publikum is Budapesten a Palace MOM Park moziban, a Klasszikusok című sorozatban 19 órától. A program a világ hatvan mozijában hallgatható, közülük 33-ban élőben, és Beethoven IV. és Mahler I. (Titán alcímű, Budapesten bemutatott) szimfóniája hangzik el Rattle vezényletével.
    

A koncert nemcsak mozikban látható, a hamburgi Reeperbahnon a Spielbuden téren, valamint a kölni Mediaparkban is vetítik, és látható az interneten is.
    
Az új intendáns tervei egybevágnak Rattle gyakorlatával, ezt igazolja a karmester híres hátrányos helyzetű fiatalokat bemutató filmje, a Rhytm is it!, amelyet Budapesten mindössze kétszer vetítettek. Martin Hofmann is a fiatal közönség irányába kíván nyitni; nem feltétlenül a Herbert von Karajan úton álló épületben, hanem a város más kulturális központjaiban is megismertetné a zenét a kamaszokkal.
    
Az egyik első lépést a moziközvetítéssel teszik meg, a berliniek digitális "koncertterme" már tavaly megnyílt. Erős jelenlétet ígér az intendáns az egyébként gazdag berlini kulturális életben, együttműködést tervez a filmfesztivállal, az új nemzeti galériába pedig kamara- és crossover koncerteket szeretne vinni.
    
A jogász végzettségű Martin Hoffmann több neves német és külföldi intézményben dolgozott menedzserként, például a Max Planck Intézetben, majd a Prosieben-Sat1 kereskedelmi televízió vezetője volt. Mostanáig több nagy médiakonszernben töltött be vezető állásokat. Zenebarát, gyermekkorában hegedült.