Új jelentkező a bayreuthi ünnepi játékok élére

Zene


gerardmortier_crop.jpg
Gérard Mortier

(MTI) - Gérard Mortier a zeneszerzőóriás Richard Wagner dédunokájával, a 62 éves Niké Wagnerrel közösen venné át a több mint 130 éves múltra visszanyúló operafesztivál vezetését. A világ egyik legtekintélyesebb operamenedzserének jelentkezéséről Niké Wagner számolt be hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A belga Mortier korábban tíz éven át dolgozott a salzburgi ünnepi játékok intendásaként.

 
Az újság szerint egyikük sem zárta ki, hogy együttműködjön a nagy hagyományú ünnepi játékok irányítására aspiráló másik Wagner-dédunokával, a 63 éves Eva Wagner-Pasquierrel.
 
Az operamenedzser Eva eredetileg Nikével, apja már elhunyt testvérének, Wieland Wagnernek a lányával - a weimari művészeti fesztivál igazgatójával - közösen pályázott a posztra, de áprilisban visszalépett, és féltestvérével, az apja második házasságából származó 30 éves Katharinával közös pályázatot adott be, noha évek óta vetélkedtek egymással a pozícióért, és hírek szerint nem is voltak egymással beszélő viszonyban.
 
A 89 éves Wolfgang Wagner, a zeneszerző unokája, aki egy korábbi megállapodás alapján élete végéig jogot szerzett az ünnepi játékok irányítására, augusztus 31-i hatállyal lemondott erről a jogáról. Hírek szerint lemondását nem kötötte feltételhez, de úgy tudni, legszívesebben lányainak, Evának és Katharinának adná át a stafétabotot.
 
Az utódról szeptember 1-jén dönt a fesztiválért felelős alapítvány kuratóriuma.