Új karnagy az "Eötvös" Művészeti Együttes élén

Zene

Dr. Hudecz Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora április 30-i határidővel nyílt pályázatot hirdetett a rektor felügyelete alatt működő ELTE "Eötvös" Művészeti Együttes Bartók Béla Énekkaránál és Egyetemi Koncertzenekaránál betöltendő karnagyi (karmesteri) munkakörre, valamint az arra épülő, az Eötvös Művészeti Együttesnél betöltendő művészeti vezetői (zeneigazgatói) megbízásra. A kiírásra 15 érvényes pályázat érkezett.
 

kovacslaszlokarnagy_byeltehu.jpg
Kovács László
 
A pályázatok értékelésére és a kinevezési javaslat megtételére az ELTE rektora bizottságot hozott létre dr. Fazekas Marianna általános rektorhelyettes vezetésével. A bizottság tagjai: dr. Devich János professor emeritus, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, dr. Tóth Mária, a Bartók Béla Énekkar titkára, dr. Péntek László, az Egyetemi Koncertzenekar titkára és Zeibig Márton a Rektori Titkárság vezetője.
 
A bizottság szakmai értékelése és a személyes konzultációk alapján dr. Hudecz Ferenc rektor az ELTE "Eötvös" Művészeti Együttese karnagyi és művészeti vezetői tisztjére augusztus 1-jétől Kovács Lászlót, a Magyar Köztársaság Érdemes Művészét, Liszt-díjas karnagyot nevezte ki.
 
Az ELTE "Eötvös" Művészeti Együttes Bartók Béla Énekkarának és Egyetemi Koncertzenekarának korábban fennállása alatt csak egyetlen vezetője volt, az idén januárban, életének 79. évében elhunyt Baross Gábor.