Új lapot nyitott a Jeunesses Musicales

Zene

A Jeunesses Musicales Világzenekar (fotó: Samuel Domingo)

Az 1945-ben alapított szervezet az ifjúságnak szóló zenei programokkal és fiatal muzsikusok támogatásával foglalkozik, 45 tagszervezetének programjain évente ötmillióan vesznek részt. A zenei táborok, turnék, képzések és koncertek mellett olyan különleges projektek valósulnak meg, mint a Music Crossroads (Zenei útkereszteződések), Afrika déli országainak regionális zenei fesztiválja, ahol Malawi, Zimbabwe, Mozambik, Zambia és Tanzánia fiatal előadóinak számára rendeznek versenyt. Az ENSZ békekövete, az Ifjúsági Világkórus, a nyári olimpia lovasversenyeinek megnyitóján Hong Kongban fog fellépni, a Jeunesses Musicales Világzenekar pedig, amelynek következő turnéján öt magyar muzsikus is részt vesz, Kanadába készül.