Új lappal indul a Bánk bán-produkció Los Angelesben

Zene

(MTI) - Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke szerdán Budapesten újságíróknak elmondta: a tárca a premierrel kapcsolatos tárgyalással Igric Györgyöt, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezetőjét bízta meg, aki augusztus 31-én utazik Los Angelesbe.

 
Csak a tárgyalások után dől el, hogy a költségvetésben a produkcióra rendelkezésre álló 200 millió forintot mennyivel szükséges támogatásokból kiegészíteni. A Los Angeles-i Operaház becslése szerint a produkció teljes költsége 2,3 millió dollár, vagyis több mint 400 millió forint lehet.
 
 
Az Erkel-opera bemutatóját eredetileg idén novemberben tartották volna a Plácido Domingo vezette Los Angeles-i Operaházban.