Új operaház a norvég fővárosban is

Zene

Az új operaházat 1300-ban épült trondheimi Nidarosdomen katedrális óta a legfontosabb norvégiai épületnek tartják, megnyitóját pedig az 1994-es lillehammeri téli olimpia óta a legfontosabb helyi társadalmi eseménynek. A két, 400 és 1300 fő befogadásra képes teremből álló, napkollektorok termelte energiával ellátott épület akusztikáját Bjoern Simensen igazgató egyedülállónak nevezte. Két apró szépségpötty azonban mégis van az épületet illetően.

Az egyik az ár, ami az eredeti tervekhez képest megduplázódott, így több mint 800 millió dollárt tesznek ki a költségek. A másik pedig a fehére helyett egyelőre sárgálló külső márványburkolat. A New York-i World Trade Center helyére épülő kulturális központot is tervező építésziroda szerint az anyag a száradás után kifehéredik, és megnyugodhatnak azok is, akik norvég gránitburkolatra szavaztak volna a márvány helyett.

A 2008/2009-es szezonban az oslói operaház a Porgy és Bess, a Carmen és a Don Carlos repertoár-előadásai mellett P. J. Harvey koncertjének és az Oslói Jazzfesztivál nyitó gálájának is helyt ad.