Újra báloznak a vámpírok

Zene

A Vámpírok bálja idény nyáron június 7-től július 6-ig, majd augusztus 21-től 31-ig lesz látható a Magyar Színházban. Két új főszereplő debütál a produkcióban: Krolck grófként Merán Bálint, Alfredként pedig a 19 éves Mihálka György. A Megatánc című televíziós műsorban ismertté vált szólisták száma tovább bővül Barczi Lászlóval és Túri Lajossal, rajtuk kívül Nagy Tibor erősíti a tánckart.

A nyári előadásokra nagy a nemzetközi érdeklődés, zenés színházi újságírók mellett az alkotócsapat tagjai közül is érkeznek Budapestre: az első előadásra várják Michael Reedet, a darab vokál- és hangbetéteinek hangszerelőjét. A társulat a bemutató után vámpírjelmezben egyenesen a Nemzeti Színházba indul, hogy a Magyar Televízió által sugárzott Örökös Tagság gála fináléjaként előadjon két részletet a musicalből.

Tavaly CD készült a Vámpírok báljából, idén videoklip a Teljes a sötét című dalra. Ennek premierje az m1 Nap-kelte műsorában lesz.