Újra operafőváros Miskolc

Zene

A fesztivál a komolyzenei programok mellett számos ingyenes szabadtéri rendezvénnyel és egyéb eseménnyel, például filmvetítésekkel, kiállításokkal, könnyűzenei előadásokkal várja a borsodi megyeszékhelyre látogatókat.
    

A csütörtöki nyitóhangversenyt hagyományosan a Miskolci Nemzeti Színházban tartják, közreműködik a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara, Kelemen Barnabás (hegedű), Serena Farnocchia (szoprán) és Jorge Lagunes (bariton). Vezényel Győriványi Ráth György. A műsorban Bartók, Dohnányi és Liszt Ferenc műveit, valamint Verdi operarészleteket hallhatja a közönség.
    
A nyitóhangverseny előtt két kiállítás is nyílik a városban. A Liszt Ferenc emlékére (Hommage á Liszt) című tárlatot Pajor Ildikó festőművész képeiből a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében tekinthetik meg az érdeklődők. A Miskolci Nemzeti Színházban közvetlenül a koncert előtt Liszt Ferenc élete - Magyar és európai címmel a Liszt Ferenc Emlékmúzeum poszterkiállítását nyitja meg Eckhardt Mária, az emlékmúzeum tudományos igazgatója.
    
Miskolc utcái, terei is ízelítőt kapnak az operafesztivál hangulatából a következő napokban, az ünnepélyes nyitóparádé csütörtökön 18 órától kezdődik a belvárosban. Fő helyszíne a Széchenyi utca, amely a város történelmi hangulatú sétálóutcája, ahonnan a fesztivál valamennyi helyszíne - Városház tér, Erzsébet tér - könnyen elérhető.