Újra szól a Carmina

Zene

Carl Orff Carmina Burana című műve a zeneirodalom legismertebb alkotásai közé sorolható. A darab szövegét egy bajorországi kolostorban talált, XIII. századi latin-német-francia nyelvű gyűjteményből válogatta a szerző. A középkori világi irodalom vágánsköltészetének darabjai főként vándordiákok és szerzetesek tollából származnak. A tavaszt, a szerelmet és az élet szépségeit megéneklő költeményeket bemutató zenemű három nagy részre oszlik, melyeket az elején és végén egy mottószerűen visszatérő kórustétel keretez.
 

bekesmegyeiszimfonikuszenekar_promo.jpg
Békés Megyei Szimfonikus Zenekar
Júliusban a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar teltház előtt, hatalmas sikerrel mutatta be a Békés Airport nagyhangárjában a monumentális oratóriumot. Szeptember 10-én és 11-én este fél nyolctól ismét a különlegesnek és egyedinek számító helyszín ad majd otthont a remekműnek, melyet a gödöllői Talamba Ütőegyüttes, a Debreceni Kodály Kórus, a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, valamint a debreceni Voces Iuvenum Gyerekkar közreműködésével, Somogyi-Tóth Dániel karmester vezényletével hallgathat meg a közönség. A közel kétszáz fős apparátust felsorakoztató oratóriumot olyan neves énekesek szólaltatják meg, mint Galambos Hajnalka (szoprán), Szerekován János (tenor) és Bátki-Fazekas Zoltán (bariton).
 

 A rendezvény idején a Körös Volán különjáratokat indít a helyszínre, melyek a koncert után is megvárják a nézőket. Jegyek válthatók a Békés Megyei Jókai Színház jegyirodájában, a Gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban, a megyei Tourinform irodákban, valamint az interneten.