UMZE - tervek és tények

Zene

Az UMZE Kamaraegyüttes

A Művészetek Palotája Üvegtermében tartott sajtóeseményt Csonka András vezérigazgató-helyettes nyitotta meg. Elmondta, hogy az UMZE Kamaraegyüttessel immáron egy éve működnek együtt. Az együttes egyik fontos célkitűzése, hogy minden évben az időközben elhunyt zeneszerző születésnapján koncertet adjon Ligeti műveiből: tavaly május 27-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartotta a zenekar első Hommage á Ligeti elnevezésű koncertjét, idén pedig május 28-án tartják a második hangversenyt. Ám a Művészetek Palotája nem csak ennek a koncertsorozatnak ad otthont, hanem az elmúlt évad több nagysikerű hangversenyének, így a Tribute to Steve Reich koncertnek, melyen a zeneszerző 70. születésnapja előtt tisztelegtek a maestro jelenlétében. A Fesztivál Színház fogadta be több koncertjüket, így a magyar zeneszerzők műveit bemutató Music Forum-ot, a Klasszikus és Jazz-t, vagy az UMZE Kamaraegyüttes és Kocsis Zoltán közös koncertjét.

Rácz Zoltán

Rácz Zoltán, az UMZE Kamaraegyüttes művészeti vezetője először az eredeti, 1911-ben alapított UMZE célkitűzéseinek aktualitásáról szólt. Elmondta, hogy az 1997-ben "újraálmodott" UMZE Kamaraegyüttes az eltelt 10 évben változatlan hangszeres bázisra támaszkodik. Az elmúlt évben létrejött új feltételrendszer lehetővé tette a rendszeres működést. Hangsúlyozta, hogy ki kell mozdulni a budapesti koncerttermekből, ezért vidéken is keresik az együttműködés lehetőségét olyan városokkal, mint Debrecen, Sopron vagy Szombathely. A következő évad terveiről elmondta, hogy - bár még nem állapodtak meg - de szeretnék az UMZE Kamaraegyüttes megalakulásának 10. évfordulóját a Budapesti Őszi Fesztiválon ünnepelni. 2007. november 13-án az 50 éves Muzsika jubileumi koncertjén lépnek fel, de terveznek Dukay Barnabás, Berio, illetőleg Louis Andriessen és Michel van der Aa holland zeneszerzők munkásságát bemutató koncerteket is.

Dr. Schneider Márta

Ezek után Dr. Schneider Márta, kulturális szakállamtitkár méltatta a művészeti vezető által "gondosan kidolgozott, átgondolt" programot és úgy folytatta, hogy "kulcskérdés", hogy a kulturális kormányzat is a projekt mellé álljon, mert csak ez az állandó támogatás lehet alapja a további működésnek. Bejelentette továbbá, hogy az UMZE Kamaraegyüttes a következő évadban is megkapja a 30 milliós támogatást.

Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója, az UMZE Kamaraegyüttes menedzser-igazgatója arról beszélt, hogy komoly tanulságokkal járt az elmúlt évad, de egyre magabiztosabb azon meggyőződésében, hogy az UMZE Kamaraegyüttes rövid időn belül jó eséllyel nagynevű európai kortárs zenekarrá válik. Alátámasztja ezt az is, hogy Kurtág György vagy Eötvös Péter terveiben is fontos szerepet játszik az UMZE, mely az épülő Music Forum Budapestben majd "rezidens" zenekarként fog működni.

(2007. május 28. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Hommage ? Ligeti - az UMZE Kamaraegyüttes koncertje; Ligeti György: Ballada és tánc; Két kánon; Magány; Csellószonáta; Musica Ricercata; I. vonósnégyes; Artikulation; Lux Aeterna; Csellóverseny; Melodien; km.: Csalog Gábor (zongora), Perényi Miklós, Déri György (cselló), Keller Kvartett, Schola Cantorum Budapestiensis (műv. vez.: Bubnó Tamás, Mezei János); vez.: Rácz Zoltán)