Ünnepi elismerések

Zene

A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetésben részesült Timár Sándor koreográfusnak nemzetközileg is elismert, a színpadi néptáncot megújító koreográfusi és művészetoktatói tevékenységéért, népművészeti örökségünk ápolásáért, életműve elismeréseként. Timár Sándor 1930. október 2-án született a szolnoki tanyavilágban, nagyapjától tanulta az első tánclépéseket, majd a SZOT Művészegyüttes tagja lett, később a Budapest Táncegyüttes szólistája. 1958-ban megalapította a Bartók Béla Táncegyüttest, vezette az Állami Balettintézet néptánc tagozatát, majd 1980-tól tizenhat éven át a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatója és koreográfusa volt. A feleségével, Timár Böskével vezetett Csillagszemű Gyermektánc Együttes idén ünnepli tizenhét éves sikeres munkáját. Timár Sándornak több ezer tanítványa és követője van Magyarországon, Európában, Japánban, Amerikában, Brazíliában és Hong Kongban. Legjelentősebb külföldi műhelye Japán, ahol 25 éve rendszeresen vezet kurzusokat. Munkásságát korábban többek között Állami-díjjal, Erkel Ferenc-díjjal, Magyar Örökség-díjjal, Prima Primissima-díjjal és Érdemes művész címmel is elismerték.

A Néprajzi Múzeum aulájában Halász János parlamenti államtitkár adta át a sors állami kitüntetéseket a köztársasági elnök és a nemzeti erőforrás miniszter megbízásából ma délelőtt 11 órakor. Kimagasló színvonalú tevékenységért a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést kapta: Hadzsikosztova Gabriella, a Bolgár Művelődési és Kulturális Nonprofit Kft. színházművészeti vezetője; Karikó Teréz, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt Ferenc-díjas magánénekese, énekmester; Mezey Béla, a Magyar Állami Operaház fotóművésze; Rozgonyi Éva Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.

A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemrend kitüntetést kapta: Bókai Mária színművész; Csenky László, a Nemzeti Táncszínház színpadmestere; Liszkay Mária, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. fesztivál menedzsere; Pál István népzenész, a Hagyományok Háza Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása; Sterbinszky László Liszt Ferenc-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház balettmestere; Szabó Lajos, a Rajkó Művészegyüttes szólamvezető csellistája; Várnagy Attila, a Filharmónia Dél-Dunántúli Nonprofit Kft. volt ügyvezető igazgatója.

A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült: Bieber Ferenc soroksári hagyományőrző; Jankovits Jenő, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ művészeti együttes vezetője.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta: Gombos Katalin színművész, Érdemes művész (egészségi okok miatt a kitüntetését gyermekei, Sinkovits Marianne és Sinkovits-Vitay András vették át); Sillye Jenő zeneszerző, egyházi zenész és Wegenast Róbert díszlettervező, festőművész.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át: Beszprémy Katalin népművész, a Hagyományok Háza tárvezetője; Csákváry Ferenc, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Közlemények Szerkesztősége főszerkesztője; Dobra János, a Budapest Tomkins Énekegyüttes művészeti vezetője, Liszt Ferenc-díjas karmester; Frank Mária gordonkaművész; Hajdu Ráfis János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság tiszteletbeli örökös múzeumigazgatója, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum alapítója; Dr. Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója; Lengyel Pál, a Harlekin Bábszínház igazgató-főrendezője; Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar vezető karnagya, művészeti vezető; valamint Szenti Tibor néprajzkutató, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata művészeti tanácsadója.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét (polgári tagozat) kapta Almási István, a Molnár Dixieland Band alapítója, Hódmezővásárhely alpolgármestere több évtizedes szakmai munkássága, Hódmezővásárhely kulturális életében játszott sokoldalú tevékenysége elismeréseként, valamint Puskás László festőművész, görög katolikus pap sokoldalú képzőművészeti munkássága, lelkipásztori tevékenysége elismeréseként.

Szintén a Néprajzi Múzeum aulájában adta át dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nevében Szőcs Géza kulturális államtitkár adta át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó muzeológusoknak, könyvtárosoknak, levéltárosoknak és közművelődési szakembereknek a szakma legmagasabb kitüntetéseit az állami ünnep alkalmából. Az ünnepség keretében Életfa-díjat kapott Budai Ilona népdalénekes, Kobzos Kiss Tamás művésztanár, valamint Lengyelfi Miklós, a Magyar Televízió nyugalmazott szerkesztője. A miniszter Népművészet Ifjú Mestere-díjban részesítette Navratil Andrea népdalénekest, Farkas Tamás néptáncost, Bolya Dániel furulyást, Appelshoffer János néptáncost, Endrődi Judit citerást, Szabó Sándor néptáncost, Hajdú Zsuzsanna néptáncost, Benő Tamás bőrművest, Haszmann Gabriella népi bútorművest, Dede Orsolya gyapjúszövőt, Szántó Szabolcs késest, Balogh Ildikó és Bereczné Lázár Nóra tojásfestőt, Kádár Barbara fazekast, valamint Farkas Túri Enikő nemezkészítőt.