Ünnepi évadra készül a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Zene

(MTI) ? Az évforduló nem egészen kerek, de a társulat számára rendkívül fontos ? hangoztatta Győriványi Ráth György elnök-karnagy, emlékeztetve a 80. évfordulóra, amikor a nagy triász, Kodály, Bartók és Dohnányi művei csendültek fel. Azóta 80 éve telt el, és az együttes szeretné történetének legjobb hagyományait feleleveníteni. 
  

Az egyik, hogy neves karmestereket hív meg hangversenyeire. A szeptemberi nyitó estet Leif Segerstram finn karmester vezényli, aki sokak szerint kiváló iskolateremtő figura. A koncerten Várjon Dénes Beethoven V. zongoraversenyét játssza. Az évadot záró program is kortárs zenei nagyságot mutat be, az egyik legautentikusabb Wagner-dirigens, Peter Schneider természetesen Wagner-műveket vezényel, de a zenekarhoz és a magyar zeneművészethez sok szállal kötődő Brahms IV. szimfóniáját is eljátsszák. 
  
Nemcsak Wagner, hanem Verdi születésének 200. évfordulójára is figyelnek: októberben a Requiem hangzik el Kovács János irányításával, mint szokás a halottak napja közelében. Visszatér a zenekarhoz Jurij Szimonov is. A Magyar Állami Operaházzal közös lesz az Operakarácsony című decemberi műsor, amelynek vendége Wayne Marshall lesz, vezényel és zongorázik a klasszikus és jazz mezsgyéjén járó muzsikus. Bemutatnak egy fiatal argentin karmestert, Pablo Boggianót ? ismertette a további programot Győriványi.
   
Újévi koncertet is adnak, Beethoven IX. szimfóniáját adják elő. Áprilisban Bach Máté-passióját a Szent István-bazilikában adják elő. 
  
2012 decemberében egy lemezfelvételre érkezik a zenekarhoz Christoph von Eschenbach, ő is visszatérő vendég. Csajkovszkij Anyeginjét rögzítik a Művészetek Palotájában, és egy alkalommal koncertszerű előadásban is megszólal az opera. 
  
Folytatódik a vasárnapi kamarazenei sorozat, amelyet tavaly vezettek be, a Musica e parole elnevezésű összeállítások a költészetet és a muzsikát kötik össze. A következő évadban nem délelőtt, hanem délutánonként rendezik meg a műsorokat. 
  
Az elnök-karnagy megemlítette, hogy több ígéretük is van az 1853-ban alapított együttes, a legrégebbi magyar szimfonikus társulat támogatására, de eddig csak ezek negyedrésze konkretizálódott, ám bízik abban, hogy nem kell szükségszerűen csökkenteni a programjaik számát.