Az Utolsó Óra után tíz évvel

Zene

(foto:Kása Béla)" width="0200" class="fidelio_kep" />

Zerkula János és Regina (foto:Kása Béla)

Tíz évvel ezelőtt a maga nemében páratlan hangszeres népzenei gyűjtés kezdődött el Utolsó Óra néven, amely program három éve alatt több mint 1200 óra multimédiásan rögzített anyag született a magyar, valamint a velünk élő nemzetiségek tánc- és zenehagyományából. A november 21-i koncertre mindazokat várják, akik találkozni szeretnének a programban részvevő, még élő zenészekkel, és azokat is, akiket "csak" egy jó, valószínűleg megismételhetetlen mulatság érdekel.

A program páratlanul széleskörű összefogással valósult meg: fővédnöke dr. Glatz Ferenc, az MTA akkori elnöke volt, és politikai hovatartozástól függetlenül valamennyi kultuszminiszter támogatta: Magyar Bálint, Hámori József, Rockenbauer Zoltán és Hiller István. Szakmailag az MTA Zenetudományi Intézete és a Néprajzi Múzeum állt a kezdeményezés mellé, azonban a munka oroszlánrészét az akkor frissen létrejött Fonó Budai Zeneház vállalta. A táncházmozgalomból is sokan a gyűjtés mellé álltak, többek közt Agócs Gergely, Árendás Péter, Koncz Gergely, Németh István, Pávai István és Zsuráfszki Zoltán. A sikernek a fentieken kívül oka volt az is, hogy a gyűjtés technikailag is úttörő munka volt: a hatalmas adatmennyiséget rögtön a számítógép merevlemezére rögzítették. A gyűjtést az "Új Pátria" CD-sorozatban, eddig 20 CD-n adták ki, a Fonó és a Hagyományok Háza adatbázisainak segítségével pedig azóta is folyamatosan teszik közkinccsé.

A program indulásakor sokan kérdezték: miért a pesszimista Utolsó Óra elnevezés? Tíz évvel a gyűjtés megkezdése után, látva a falusi világ, a paraszti közösségek gyorsuló felbomlását, kijelenthető: az elnevezés valósághű volt. Sokan, akiktől akkor még lehetett gyűjteni, ma már nem élnek, művészetüket már csak ez a gyűjtés őrzi.

A mai, gyökeresen más szórakozási formákat hozó világ sajnos megnehezíti az e fajta művészet, a hagyományos értékek eredeti környezetében való továbbélését. Szerencse és nagy öröm, hogy ma a Kárpát-medencében még mindig létezik olyan fiatal réteg, a "táncházasok", akik ezt - az Utolsó Óra által is rögzített - megörökölt hagyományt, tovább éltetik, őrzik és hagyományozzák.

Az Utolsó Óra Program munkatársai voltak:
Lukács József, Zsidei János, Zsuráfszki Zoltán, Árendás Péter, Koncz Gergely, Sztanó Hédi, Könczei Árpád, Asztalos Tamás, ífj.Vitányi Iván, Felföldi László, Németh István, Vavrinecz András, Pávai István, Pénzes Géza, Dobos Réka, László Sándor, Horváth László, Simon Szabolcs, Kása Béla, Baritz Kati, Agócs Gergely, Farkas József (Felvidék), Tőtszegi András (Erdély), Juhász Zoltán, Mándli János "Jacsa", Lengyel László "Türei", Havasréti Pál és még sokan mások... A gyűjtést koordinálta: Kelemen László.

(2007. november 21. 17:00 Fonó Budai Zeneház (Budapest) - 10 éves az Utolsó Óra program; 17:00 Támogatók és munkatársak találkozója; 20:00 Emlékkoncert; km.: Zerkula János, budatelki, alsókálosai és mohácsi zenekar, Gombai Tamás, Koncz Gergely, Ökrös Csaba, Pál István "Szalonna", Vizeli Balázs, Juhász Zoltán
21:00 Hármas táncház a koncert zenészeivel)