Úttörő szerepben a Berlini Filharmonikusok

Zene


berlinifilharmonikusok_bytsd-7.jpg
Berlini Filharmonikusok

(MTI) - Ezúttal a filmszínházakat célozta meg a német főváros első számú zenekara. A neves televíziós rendező, Martin Hoffman - aki szeptembertől a filharmonikusok intendánsa lesz - előzetesen bejelentette, hogy az őszi szezon nyitóelőadását augusztus 27-én szerte az országban 32 mozi közvetíti majd. Ezen kívül a nyitókoncert Hamburgban, Drezdában, Kölnben és Düsseldorfban hatalmas szabadtéri kivetítőkön is látható, illetve hallható lesz majd. Hoffman utalt arra, hogy mindezt újabb, a filmvásznon is látható koncertek követhetik. Elmondta azt is, hogy a minél nagyobb nyilvánosság érdekében hosszú távú együttműködési szerződést terveznek az ARD közszolgálati televízióval.

   
A 2010-2011-es szezon középpontjában Gustav Mahler szimfóniái állnak, mégpedig a zenei igazgató, a brit karnagy, Sir Simon Rattle vezényletével. Ezen kívül az egyik "fő attrakció" Richard Strauss Salome című egyfelvonásos operájának bemutatása lesz, amivel egyébként a zenekar a salzburgi ünnepi játékokon debütál.
   
Közben tovább folytatódik az a nagyszabású internetes vállalkozás, amelyet a filharmonikusok több mint egy évvel ezelőtt kezdtek. Az elmúlt évben újabb hat évre újraválasztott Sir Simon Rattle adta ki a jelszót a lehető legszélesebb körű közönség elérésére, és ennek jegyében a koncertek interneten is követhetők.
   
A digitális koncertterem külön előnye, hogy befogadóképessége gyakorlatilag korlátlan. Az élvezethez nem kell más, mint egy megfelelő, széles sávú internetkapcsolat, és természetesen a jegy vagy a bérlet megváltása. Ami ugyanakkor jóval olcsóbb, mintha az "élő" előadásra vásárolnának jegyet.
   
Hivatalos adatok szerint az internetes előadások tavaly januári indulása óta több mint 20 ezer zenerajongó élt az online-lehetőséggel és több mint 3 ezren vásároltak internetes bérletet. Mindehhez egyébként még egyfajta ráadás is jár, az internetes előfizetők egy videóoarchív segítségével visszamenőleg is megtekinthetik a legendás koncerteket.