Vadim Repin a Nemzeti Filarmonikusokkal

Zene

Vadim Repin

Repin csodagyerekként kezdte pályáját: 11 évesen megnyerte a Wieniawski Versenyt, 1986-ban, 15 éves korában pedig már a Carnegie Hallban adott koncertet, s a nemzetközi zenei életben azóta is a legmagasabban jegyzett hegedűművészek között tartják számon. Brahms népszerű versenyművét Haydn és Rahmanyinov egy-egy műve keretezi a Kocsis Zoltán vezényelte est programjában.

Az Óra-szimfónia egyike Haydn utolsó szimfóniáinak, amely elnevezését a második tételben hallható rövid fagott-hangok és a vonósok pengetett hangjainak óraütésre emlékeztető kombinációja miatt kapta. Az Edgar Allen Poe azonos című költeménye által inspirált Harangok Rahmanyinov azon ritka kórusművei közé tartozik, melyekben az énekkart zenekar kíséri. A mű előadásában a Nemzeti Énekkar mellett kitűnő énekes szólisták is közreműködnek: Sümegi Eszter, Fekete Attila és Fokanov Anatolij. A négy tétel mindegyike az emberi élet egy-egy eseményét dolgozza fel: a születést, az esküvőt, a félelmet és a halált.