Vajda Gergely egy alabamai szimfonikus zenekar élén

Zene

(MTI) - A budapesti Zeneakadémián klarinét szakon végzett Vajda Gergely nemrég nyerte el a HSO zeneigazgatói állását. A poszton Carlos Miguel Prieto mexikói karmestert váltja, akit a magyar főváros közönsége is ismerhet: néhány évvel ezelőtt csellóművész édesapjával Budapesten a MÁV Szimfonikus Zenekarral mutatkozott be.

 
Vajda Gergely  elmondta, hogy már összeállította a HSO 2011-12-es évadának programtervét. Lesz egy hat estéből álló klasszikus sorozat, amelynek nagy részét ő vezényli, szerkesztett egy népszerű szériát és gondozza a fiataloknak szóló négy koncertet, valamint az ingyenes családi programokat, és egy populáris darabokból álló szilveszteri estet is összeállított.
 
Október elsején, a zene világnapján nyitják meg a szezont. Sibelius Finlandia című szimfonikus költeményével kezdik a műsort, Rahmanyinov II. zongoraversenyét Dubravka Tomsic szólaltatja meg, végül Bartók Concertóját játsszák. Novemberben Szimfonikus szerenádot adnak, ez alkalommal hangzik el Wagner Siegfried-idillje.
   
A decemberi koncert a Barbie Blue találkozik a Tűzmadárral címet kapta. A zenekar kérésére Vajda Barbie Blue című egyfelvonásos operájából ? amely rövidesen CD-n is megjelenik ? egy nyitányfantáziát komponált. Az estet Stravinsky A tűzmadár című szvitje zárja, a kettő között pedig Weber Oberon nyitányát és Mendelssohn hegedűversenyét adják elő, a versenymű szólistája Elina Vähälä finn hegedűművész lesz.
 
Az évad folyamán Mozart, Schubert, Brahms, Ibert, Dvorák, Orff és Richard Strauss művei lesznek még műsoron a klasszikus sorozatban.
 
Huntsville-ben ? ahogy az Egyesült Államokban szokás ? minimum tíz hetet kell töltenie Vajda Gergelynek. Ugyanennyi elfoglaltságot jelent a Music in the Mountains (Zene a hegyekben) elnevezésű fesztivál zeneigazgatói posztja is. "Tavaly még csak levezényeltem a programot, az idei műsort már én állítottam össze. Mint mindenütt a világon, az elkölthető pénz itt is valamivel kevesebb lett. Ezért gondosan kellett ügyelnem arra, hogy a jegyek eladhatók legyenek, hogy a szponzorációt mire költsük, milyen művekre kíváncsi Kaliforniának ezen a helyén a közönség a június közepétől a függetlenség napjáig tartó két és fél fesztiválhét alatt" ? részletezte Vajda Gergely.
 
Idén megemlékeztek arról, hogy a fesztivál 30 éves. Három klasszikus koncertet adtak, közülük az egyiket Liszt Ferenc születése 200. évfordulójának szentelték: a II. zongoraversenyt James Dick játszotta, és megszólaltatták a zeneszerző előtti főhajtásként a Csárdás Obstiné című Vajda-darabot is, ez volt a mű nyugati parti bemutatója. Egy úgynevezett vacsorakoncerten pedig kamarazene szólt, amelyen Dohnányi Ernő Szextettje hangzott el, Vajda játszotta a klarinét szólamot.
 
"Meghívtam a Cirque la Symphony nevű társulatot, korábban több teltházas koncertet vezényeltem közreműködésükkel Seattle-ben. Akrobaták, légtornászok, zsonglőrök és gumiemberek dolgoznak népszerű, élő klasszikus zenére. Jó hírű zenekarok kérik föl őket, mert a számok között 3-4 zenekari darab hangzik el, így azok is klasszikus zenét hallgatnak, akik egy Beethoven vagy Liszt alkotásért nem váltottak volna jegyet" ? jegyezte meg.
 
Az eddig Portlandben dolgozó Vajda Gergely elmondta: a  huntsville-i zeneigazgatói poszt elnyerése előtt jelezte már, hogy hét év után elhagyja az ottani együttest. Mint fogalmazott, "a rezidens karmesteri pozícióból elég volt ennyi". Kapott más felkéréseket is, például két különböző programra a Seattle-i Szimfonikusokkal, az egyik, a 2012 áprilisi magyar vonatkozású lesz ? részletezte Vajda Gergely.
 
Elárulta, hogy elkezdett komponálni egy két brácsás versenyművet. A darabot két nagyszerű brácsaművésznek, Rivka Golaninak és Bársony Péternek szánja.