Eötvös Péter
 |
| Vajda Gergely |
Windsequenzen című, 1975-ben keletkezett, 1989-ben átírt, végleges verzióját 2002-ben elnyerő, mintegy félórás zenéje a címnek megfelelően elsősorban fúvósokat alkalmaz. A mű hat belső tétele a különböző szeleket jeleníti meg, a két kerettétel között. Eötvös személyét kevésbé kell bemutatni a hazai közönségnek, de aligha ismerjük műveit kellőképp.
Toru Takemitsu (1936-1996), a modern japán zene nagy alakja viszont az a ? már nem élő ? ?kortárs?, aki igencsak bemutatásra szorul Magyarországon. Az autodidakta zeneszerző a keleti és nyugati zene világát ötvözi. A mindennapok zajai és a zene viszonyát feszegette több művében is. Az 1986-os Entre-temps ? ez a mintegy tízperces mű ? oboára és vonósnégyesre íródott.
Az amerikai John Adamsot a minimalisták között szokás emlegetni. A sokoldalú és sokszínű komponista ? jelenleg a Los Angeles-i Filharmonikusok rezidens zeneszerzője ? 1996-ban klarinétra és tizenhárom tagú ? többek közt bendzsót is foglalkoztató ? zenekarra komponált, mintegy 25 perces művét, a Gnarly Buttonst a London Sinfonietta rendelte, a szóló eredetileg Michael Collins számára készült. A szerző állítása szerint a kompozíció mindhárom tétele ?hamis? vagy elképzelt sémára épül. Bár John Adams első hangszere a klarinét volt, sokáig nem írt a hangszerre szólót.
Első tanára, édesapja ugyanis Alzheimer-kórban szenvedett, és egyik kényszerképzete az volt, hogy valaki el akarja lopni a hangszerét. A művel kapcsolatban Adams más önéletrajzi és ízlésbeli jegyeket is említ, melyek a hangszerhez kapcsolódnak: Mozarttól Brahmson át Benny Goodmanig. A mű ezeken kívül amerikai népi és populáris forrásokra is támaszkodik ? mégis összetéveszthetetlenül modern.
