Változatlan menetrend a MÁV Szimfonikusoknál

Zene

Szeptember 1-jétől a Takács-Nagy Gábor művészeti vezetésével és karmesteri irányítása alatt működő zenekar karmestere Kesselyák Gergely, állandó vendégkarmestere változatlanul Rodrigo de Carvalho. Az együttes 2009-ben 112 koncertet adott, és 2010 sem ígérkezik szerényebb évnek. A gyerekeknek szóló, Ácsné Székely Edit vezette foglalkozások a zenekar Múzeum utcai székházában lesznek megtartva, ide várják a kismamákat a Szeretethang, a már megszületett "szeretet-babákat" a Búgócsiga, az óvodásokat a Zene-Tér-Kép programjaira.

A 8-14 éves korosztály Unokák és nagyszülők hangversenyei idéntől átköltöznek a Stefánia Palotából a Nemzeti Múzeumba, ahol a koncertek után a hangversenyekhez kapcsolható műalkotások vezetett megtekintésén, majd kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. A felnőttek a bérlet felmutatásával bármely kiállítást 50%-os kedvezménnyel látogathatják. A korábbi egy előadás helyett kettőt tartanak, 10.30-as és 12 órai kezdéssel, a sorozat szerkesztője és állandó műsorvezetője Fenyő Gábor lesz.

Folytatódnak az Operettszínházban rendezett hangversenyek, az Erdélyi és Lukács bérletsorozatok keretében. Szeptember 27-én Yehudi Menuhin fia, Jeremy Menuhin játssza Mozart B-dúr zongoraversenyét. Október 4-én Mihály András - Takács-Nagy legfontosabb mesterének - Gordonkaversenye hangzik el Várdai István előadásában. November 9-én Roberto Diaz brácsaművész Hindemith brácsaversenyét, a Der Schwanendreher-t adja elő. 2011. február 7-én Irwin Hoffmann, a nyolcvanas éveiben járó, amerikai karmester vezeti a MÁV szimfonikusokat egy Costa Rica-i mű európai bemutatóján. Június 9-én Kocsis Zoltán Bartók-estet vezényel, melyen Baráti Kristóf hegedűművész közreműködik.

Idén sem maradhat el a Szőke Tibor Mesterbérlet a Művészetek Palotájában, amely minden évben magában foglal egy áriaestet is. Idén egy magyar-estre kerül sor 2011. február 22-én, a szólista Rost Andrea lesz. Március 1-jén a Magyar Szimfonikus Körkép keretében Madarász Iván, kifejezetten erre az alkalomra írt fuvolaversenyének ősbemutatója hangzik el Gyöngyössy Zoltán szólójával. Április 19-én a Maja Pliszeckaja inspirálta Rogyion Scsedrin-féle Carmen-szvit csendül fel azon a koncerten, amit e két művész is megtisztel jelenlétével.

Lesznek bérleten kívüli koncertek is vidéken Pécsett, Budapesten a Budapesti Fesztiválzenekar rendezte Schubert-maratonon és külföldi szereplésekre is sor kerül Komáromban, a bécsi Musikvereinban. Svájcban az ENSZ-székházában is koncertezik MÁV Szimfonikus Zenekar.

Lemezek is készülnek a Naxos megrendelésére a Magyar Rádió stúdiójában, ahol Rózsa Miklós művei után Zádor Jenő kompozícióit rögzítik. Szeptember 22-én a Művészetek Palotájában Nyári Károly koncert-showján játszanak, ahol nagyzenekari hangszerelésben szólalnak meg a magyar könnyűzene legnépszerűbb dallamai. A zenekar Szőke Tibor tavaly bekövetkezett halála után egy rendhagyó vállalkozást is elindított. Filmet készítettek a zenekar még élő alapító tagjai segítségével az együttes első éveiről, a kezdetekről, végigkövetve az elmúlt több mint hatvan év eseményeit. Az 52 perces dokumentumfilm hamarosan a televízióban is látható lesz.

http://www.mavzenekar.hu/