Változatos programot ígér a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Zene

 

(MTI) - A zenekar két sorozatot, a Népszerű Zenei Esték Bérletet és a Mesterbérletet, míg a Filharmónia Kht. a Filharmónia-Raiffeisen Szezonbérlet sorozatot kínálja - tette hozzá Romhányi Rita kommunikációs vezető.
    Mint elmondta, az eddigi műsorstruktúra alapján a Népszerű Zenei Esték Bérlet az idén is közkedvelt programot tartalmaz: népszerű nyitányokat, ismert szimfóniákat és a legszebb versenyműveket.
    A Mesterbérletnél megszokhatta a közönség, hogy mindig tematikus. Az idén Beethoven művei adják a sorozat gerincét, minden koncerten elhangzik egy-egy mű a nagy zeneszerzőtől.
    A Szezonbérletben a nyolc hangverseny közül ezúttal öt koncerten lép föl a zenekar sokszínű programmal és kiváló szólistákkal.
    Romhányi Rita kiemelte: mindhárom sorozatban a legkiválóbb magyar szólisták és élvonalbeli karmesterek lépnek közönség elé a szimfonikusokkal, és nemzetközi sztárok is helyet kapnak a miskolci pódiumon.
    Elfogadta a zenekar meghívását Kobajasi Ken-Icsiro világhírű
japán karmester, a kivételes tehetségű hegedűvirtuóz, Pavel Sporcl, s a Moszkvai Nemzeti Filharmonikus Zenekar első harsonása, Alexander Gorbunov is - fűzte hozzá.
    A magyar szólisták és karmesterek névsora sem nélkülözi a nagy neveket, fellép többek között Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós gordonkaművész, Varga Gábor klarinétművész, Jávorkai Sándor hegedűművész, és vezényli a zenekart Vető Tamás, Kovács János és Nagy Zsolt is.
    A kommunikációs vezető beszámolt arról, hogy jövőre úgynevezett bónuszkoncerteket kínál a zenekar a közönségnek, így a bérletet vásárlók két plusz előadást kapnak ajándékba. A koncertek érdekessége, hogy két világhírű karmester - Eötvös Péter és Nagy Zsolt - tanítványai vezényelnek majd.
    A bérletes előadások mellett különleges, egyedi produkciókkal is készül a zenekar, a szezon első koncertje TáncZene címmel szeptember 11-én lesz a Művészetek Házában, ugyanakkor folytatódnak a nagysikerű gyerekkoncertek, és lesznek KLAZZ-koncertek is.
    Az együttes jövőre is több alkalommal vendégszerepel a fővárosban, újra meghívást kapott a Szimfonikus Zenekarok Fesztiváljára, ezen kívül CD-felvétel és több külföldi vendégszereplés - Hollandiában, Svájcban - vár a Miskolci Szimfonikus Zenekarra az új évadban - mondta Romhányi Rita.