Vásáry Tamás és Érdi Tamás Dél-Angliában zongorázik

Zene

A helyi zenei társaság szabályai szerint a fiatal zongorista muzsikál délután. Érdi Tamás fél hatkor kezdődő hangversenyén öt Chopin- és négy Liszt-művet ad elő, majd a vacsora után Vásáry Tamás következik, aki Schumann-, Kodály- és Chopin- művet játszik, majd Schubert f-moll négykezes Fantáziáját a két művész közösen adja elő a mogyoróvesszővel és virágokkal földíszített teremben, ahol 150-200 ember hallgathatja a muzsikát. Érdi Tamás továbbá azt is elárulta, hogy a koncert után a közönséggel együtt a vacsoraterembe megy, az étkezés után 20 perc kávészünet következik, majd este nyolckor a mester, Vásáry Tamás ül a zongorához.

A zenei társaság két évtizede szervezi ezeket a koncerteket. Olyan hírességek játszottak náluk, mint Radu Lupu, Nyikolaj Demigyenko, Grigorij Szokolov, Schiff András, Piers Lane és sok fiatal tehetség, köztük Várjon Dénes is zongorázott a farmon. A diót és mogyorót termesztő gazdaságban februártól júliusig tartanak zongorakoncerteket a zenei egyesület szervezésében. Idén június 18-án zárul a szezon, a mester, Alon Goldstein és a tanítvány, Simon Watterton hangversenyével. A koncertterem ősztől karácsonyig dió- és mogyoróraktárrá alakul, ez a vidék Nagy-Britannia legfőbb diótermő területe, ebből a dióból készül a híres kenti dióolaj.