Vatikáni koncert a pápa tiszteletére

Zene

 

(MTI) - Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője elmondta: a magyar államfő tavaly őszi vatikáni látogatása során hívta meg őszentségét a Liszt Ferenc műveiből összeállított hangversenyre, amelyen a Kocsis Zoltán által vezényelt Nemzeti Filharmonikus Zenekar és az Antal Mátyás által igazgatott Nemzeti Énekkar lép fel.
   

A hivatalvezető tájékoztatása szerint a magyar kultúra értékeit megjelenítő, várhatóan több ezres hallgatóság előtt előadott koncerten magas rangú állami delegáció képviseli Magyarországot, így az eseményen többek között részt vesz Orbán Viktor kormányfő és Martonyi János külügyminiszter is.
    
A magyar európai uniós elnökség kulturális programsorozatába illeszkedő hangverseny a zenei élményen túl azt is jelezni kívánja, hogy a világszerte elismert Liszt Ferenc Magyarország mellett a katolikus egyházhoz is ezer szállal kötődött - mutatott rá Kiss Norbert.