A végzet hatalma

Zene

Giuseppe Verdi

Giuseppe Verdi 1862-ben bemutatott remekműve a nagy sorstragédiákat feldolgozó operák egyik legszebb példája, amely minden rendező számára kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy az emberi lét útvesztőiben bolyongó hősök sorsát a történelem tükrében láttassa. Vidnyánszky Attila A végzet hatalma színpadra állításával is a megbomló rend zaklatott állapotában élő ember útkeresését mutatja meg. Az Alekszandr Belozub tervezte színpadkép variálható, mégis egységesen szimbolikus térként adja az opera cselekményének helyszíneit, hol romos templommá, hol kocsmává, hol csatatérré alakulva át.

Tokody Ilonának ez a darab meghatározó jelentőségű, hiszen Leonóra szerepével debütált a Szegedi Szabadtéri Színpadon, Mikó András rendezésében. Azóta már számtalanszor bújt Leonóra bőrébe, és novemberben is ezt teszi majd. Így nyilatkozott: "Ha régen azt kérdezték, mi a kedvencem, udvariasan mindig azt mondtam, amit éppen énekeltem. De harminc éves pályafutással a hátam mögött ma már bátran kijelenthetem, hogy az opera számomra Verdivel kezdődik. Ha Verdi puritán kottaképei életre kelnek, elképesztő lélekábrázolással találkozunk, amelyben az alázat, a hit és a tűz is jelen van. Azt szeretném, hogy aki megnézi ezt az előadást, érezze meg a hit erejét, és hogy van túlvilág."

Szereposztás:
Calatrava gróf: Palerdi András, Cserhalmi Ferenc
Leonora: Bazsinka Zsuzsanna, Tokody Ilona
Don Carlos: Kálmándy Mihály, Perencz Béla
Alvaro: Kiss B. Atilla, Bándi János
Guardian: Rácz István, Polgár László, Kováts Kolos
Melitone: Sárkány Kázmér, Gárday Gábor
Preziosilla: Pánczél Éva, Wiedemann Bernadett
Trabuco: Gerdesits Ferenc, Kiss Péter
Alcade: Ambrus Ákos, Hábetler András
Orvos: Bakó Antal, Farkas Gábor
Curra: Sánta Jolán, Bokor Jutta

Szövegíró: Francesco Maria Piave
Magyar nyelvű feliratok: Kürthy András
Rendező: Vidnyánszky Attila
Díszlettervező: Alekszandr Belozub
Jelmeztervező: Alekszandr Belozub
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Kesselyák Gergely, Lukács Ervin

(2007. november 3. 18:00 Magyar Állami Operaház (Budapest) - Verdi: A végzet hatalma (bemutató)