Vendégségben a Pannon Filharmonikusok

Zene

Hamar Zsolt

A Pannon Filharmonikusok évről évre bérletsorozatot indít Budapesten, ez más vidéki zenekarokkal összehasonlítva kiemelkedő eredmény. "Sajnos az ország nagyon Budapest központú. Jelenleg tizenöt betöltetlen állásunk van, azonban Pécsett nem tudunk versenyre kelni Budapest vonzásával. Hiába hívunk meg kiválóbbnál kiválóbb szólistákat, a zenészek és bizony a közönség is áthidalhatatlannak érzi a Budapest Pécs közötti távolságot." - mondta a január 27-i koncert előtti sajtótájékoztatón Hamar Zsolt, a zenekar karmestere és zeneigazgatója.

Horváth Zsolt, a pécsi zenekar igazgatója hozzátette, mostanra már sikerült a zenekar számára egy olyan törzsközönséget kialakítani, akik rendszeresen és igen nagy számban látogatják az együttes koncertjeit. Elmondta azt is, hogy a Pannon Filharmonikusok két évvel előbb kezdtek az európai gondolathoz kapcsolódni, mint ahogy az európa kulturális fővárosa program kialakult. Szerinte a pécsi hangversenyterem elkészül az adott időre, 2010-re, de számukra azonban nem az fontos, hogy 2010. január elsején nyíljon meg a hangversenyterem, hanem, hogy magas minőségű zenei központ létesüljön.