Mozart fiatalkori művének, az Ascanio Albában című operának valóban nem a feszes dramaturgia és a fordulatos cselekmény a különös ismertetőjegye, bár nem igazán ildomos pusztán ezen ismérvek szerint értékelni egy ünnepi alkalomra készült művet. Az ünnepi alkalom Mária Terézia fiának, Ferdinand főhercegnek az esküvője, melynek apropóján nagyvonalú királyi gesztusként több mint száz, paraszti sorból származó jegyespárt is összeadtak. Az esküvői opera, a festa teatrale (ünnepi színjáték) szereplői tehát a királyi család tagjaival azonosítható allegorikus alakok, akiknek jellemzően erényesnek és erkölcsösnek kell lenniük. A tizenöt éves szerző 1771-ben, Milánóban bemutatott operája végül elnyerte a fiatal pár tetszését, nagy sikert aratott.
Elképzelhető, hogy az Ascanio azért szorult háttérbe a Mozart-életműben, mert fényét elhomályosították a szerző későbbi remekművei, így izgalmas játék párhuzamokat keresni a népszerű Mozart-operák szereplőivel és motívumaival, ráadásul kifejezetten szimpatikus a műben megbújó finom irónia. Fontos, kiemelkedő esemény tehát e kevésbé közismert Mozart-mű bemutatása. Az előadás ugyanakkor - a művészi kivitelezés kifejezetten magas színvonalától függetlenül - nem feledteti a mű formai kötöttségekből fakadó gyengeségeit.
A Szemerédy Alexandra-Parditka Magdolna rendezőpáros kidolgozott, logikusan felépített, precízen átgondolt produkcióval debütált az Operaházban. Az előadás metaforikus szintjei izgalmas olvasatokat kínálnak a történésekhez, a szigorú metafora-rendszer a mozarti világnál jóval komplexebb értelmezési horizontokat nyit meg, ezért támadhat olyan érzésünk, hogy az előadás érdekes kultúrtörténeti képeskönyvre emlékeztet, melynek szerzői tudásuk és felkészültségük bizonyítására koncentrálnak. Vénusz az isteni hatalom megtestesítője, aki kénye-kedve szerint visszaélhet alattvalói és saját gyermeke szabadságával, Vénusz és Ascanio kapcsolatában az anya-fiú viszony sokféle problémája megfigyelhető, Ascanio és Silvia egymásra találása valójában egy beavatás-történet, és talányos figura Fauno, a szerelmeseket terelgető pásztor is.
A hagyományos kulisszadíszlet fekete-fehér vásznain az Operaház alaprajzának részletei ismerhetők fel. A látványos első jelenet helyszíne egy építésziroda, ahol szürkeruhás, térdzoknis, szemüveges eminens építészek tüsténkednek az új, épülő város terveinek elkészítésében. Vénusz pedig magasból leereszkedő íróasztala mögött üldögélve tartja szemmel a munkálatokat. A monumentális és szép, mindenki számára boldogságot jelentő Alba városának víziója az előadásban többször előkerül, és az építkezés eredményeit prezentáló Vénusz büszkén mutogat maga köré, a színpadon azonban nincs változás, továbbra is csak papírra vetett terveket láthatunk. Abban az épületben üldögélünk, melyet a tervrajzok ábrázolnak, a színpadi történések alapján azonban joggal kételkedhetünk a vénuszi ígéretek teljes megvalósulásában, az építkezések kimenetelében, sikerességében. Vénusz istennő mindent lát, hátul is van szeme (vagyis fehér nadrágkosztümjének hátulján egy nagy szem látható), az irányító hatalom jelenléte látványos és reprezentatív, valódi funkciója és működésének hatékonysága mégis hagyhat némi kétséget. A tervező csapat, ez a derék birkanyáj a többször visszatérő, remek kórustételben ugyanakkor büszkén énekli, hogy az istennő szolgálatában álló emberek nem is vágynak a szabadságra.
Míg a többiek serényen rajzolnak, Ascanio hálóingben, hatalmas párnával terpeszkedik asztalánál. A hatalmi pozíció nem különösebben érdekli, kizárólag Silvia nevének megemlítésével aktivizálható. Anyja alaposan megtervezte és elrendezte az ő életét is, Silvia iránti rajongása (hálóingjén piros szív és dove Silvia felirat) természetesen Vénusznak köszönhető. A rendezők elképzelése szerint a szerelmeseknek az egymáshoz vezető út során elsősorban önmagukkal kell szembenézniük. Már eldöntetett, hogy Ascanio és Silvia egymáséi lesznek, így a küldetésnek (melynek során álruhában kell tesztelni a kiválasztott leány erényességét és erkölcsösségét) igazából nincs tétje, ehhez képest sokáig tart a helyzet elrendezése, ezért - hiába a bravúros áriák és a rendezői intenció - elvész a drámaiság. Ascaniót a farmerruhás pásztorok egy új világba vezetik, mely szabadabb és őszintébb, egyúttal frivolabb, mint ahonnan érkezik, igaz, ez a világ a színpadi megjelenítés szintjén nem különösebben esztétikus: a zöld háttér előtti üres színpadot a szerelmes pásztorfiúk és lányok egymásnak zálogként adott tárgyaival, lufikkal igyekeznek barátságossá tenni. Silviának egy fokkal nehezebb a dolga - legyen dramaturgiailag bármily döcögős a szituáció - el kell döntenie, hogy egy önálló döntéssel, a közakarattal szembeszállva az álomképből ismert férfit választja, vagy férjhez megy valakihez, akit még sohasem látott. Silvia dilemmájának színpadi megjelenítése nagyon szép jelenet: Aceste egy óriási ajándékdobozzal érkezik, benne Silvia hasonmása, egy tervrajzpapírruhába öltöztetett papírbaba. A sok alsószoknyányi papírt a pásztorlányok a báburól Silviára adják, ezzel öltöztetve őt menyasszonynak, Silvia pedig szomorúan szorongatja az immár üres babát. A szerelmesek később kétségbeesetten kerülgetik egymást az építésziroda labirintust jelképező asztalai között, Silvia annyira belebonyolódik saját fikcióiba, hogy alig észleli a körülötte lévő világot. Mi, nézők ekkor már erősen drukkolunk, hogy Ascanio szedje össze magát, mondja meg a lánynak az igazat, aztán pedig gyorsan házasodjanak össze.
Jó hallgatni a zenekart, a zenei kivitelezés igényes, az énekesek magabiztosan oldják meg a legnehezebb áriákat is. A Vénuszt alakító Wierdl Eszter a magasból kissé halkan szól, de később helyreáll az arány szólama és a zenekar között, Schöck Atala Ascaniója remekül kivitelezett áriáinak köszönhetően sokkal szimpatikusabb figura, mint azt az opera elején gondolhatnánk, Fodor Gabriella drámai színekkel teszi gazdaggá Silvia figuráját, az Aceste-et alakító Medgyessy Zoltánnak is jól fekszik a Vénusz iránt rajongó, szerelmes talpnyaló komikussá váló szerepe. Nagy elismerés jár Kolonits Klárának, aki a Faunót alakító Rácz Rita betegsége miatt az utolsó pillanatban ugrott be a szerepbe.
Az opera elején Fauno, a pásztor, akinek farmerruháján csillogó Arcadia felirat díszeleg, kezében almával vonul el a zenekar előtt. (Almák díszítik egyébként a tervezőasztalokat is.) A második felvonás elején Fauno irányítása szerint sötétül el az nézőtér. Mindig jelentőségteljesen vonul keresztül a színpadon, egy alkalommal piros szívet fest a kortinára, A+S felirattal. Fauno, amolyan földi istenségként az események fő irányítójának tűnik. De legyen Fauno akár a szépség, a művészet vagy a szabadság képviselője, nem feledkezhetünk el arról, hogy Vénuszé a valódi hatalom. Vannak azért most is allegóriák.
2010. december 12. 19:00 - Magyar Állami Operaház
Ascanio Albában
Zene: W. A. Mozart
Szöveg: Giuseppe Parini
Vez.: Fischer Ádám
Rendező, díszlet, jelmez: Parditka Magdolna, Szemerédy Alexandra
Vénusz: Wierdl Eszter
Ascanio, Vénusz fia: Schöck Atala
Silvia, Ascano jegyes: Fodor Gabriella
Aceste, Vénusz papja: Megyesi Zoltán
Fauno, pásztor: Kolonits Klára
