Verdi Szent Johannája Budapesten

Zene

 (MTI) - A Giovanna d'Arco című Verdi-opera Budapesten még nem hangzott el. A Szegedi Nemzeti Színházban 1979-ben sikerrel mutatták be a darabot, de a hazai operaszínpadokról hiányzik a mű. Pedig Johanna szerepe egy szoprán számára gyönyörű, összetett feladat - hangsúlyozta Sümegi Eszter, aki Szent Johannát alakítja. A Johanna apjának szólamát éneklő Perencz Béla hozzátette: Verdi korai alkotóperiódusából való a mű, amely még megköveteli a bel canto előadásmódot, de már Verdi kiváló zenedramaturgiai erényeit tükrözi. 
     Az opera ősbemutatóját 1845-ben tartották a milanói Scalában, akkor sokan kifogásolták, hogy az alkotás nem felel meg a történelmi tényeknek. A zene azonban elnyerte a közönség tetszését. Éppen ezért újra és újra felfedezik a darabot, amelyet például Richard Bradshow, a Canadian Opera Company intendánsa és zenedirektora többször is előadatott, például New Yorkban, Frankfurtban. Ő vezényli a budapesti, Szent Johanna címen futó előadásokat is.
    Richard Bradshaw 1944-ben Angliában született és a londoni egyetemen 1965-ben kitüntetéssel szerzett egyetemi fokozatot. A vezénylést magánúton tanulta Sir Adrian Boultnál, majd Gulbenkian Conducting-ösztöndíjat kapott, hogy a Sir Charles Groves irányítása alatt működő Royal Liverpool Philharmonic Orchestra-nál dolgozhasson. Asszisztensként Sir John Pritchard mellett is dolgozott. A film és a színház világából olyan rendezőket csábított a torontói új operaházhoz, mint Robert Lepage, Atom Egoyan és Francois Girard.
         Károly királyt Mikhail Agafonov formálja meg Budapesten. A művész 1993-ban szerezte diplomáját a moszkvai Lunacsarszkij Akadémián, ezt követően a Bolsoj szólistája lett; orosz, olasz, francia szerzők műveinek címszerepeit énekelte. 1995-ben megnyerte a Moszkvai Nemzetközi Énekverseny I. díját, ennek eredményeként azonnal állandó szólistaként szerződtette a Bécsi Staatsoper, ahol az énekes számos nagy szerepet vitt sikerre.