Veress Sándor szerzői estek

Zene

Veress Sándor

Várjon Dénes szerint, aki mind a két este fellép, "Veress Sándort, a Bartók utáni nemzedék egyik legkiválóbb zeneszerzőjét Magyarországon messze nem művészi rangjához méltóan ismerik. Művei koncertműsorokban ritkán szerepelnek, annak ellenére, hogy a világ számos pontján, a legjelentősebb hangversenytermekben rendszeresen megszólalnak. Nagyon fontosnak tartom, hogy születésének századik évfordulója alkalmából méltóan emlékezzünk meg róla, és a budapesti közönséget is megismertessük életművével."

A kétnapos rendezvény első estéjén, november 26-án, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben négy Veress-versenymű hangzik el a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar előadásában. A zenekart Veress Sándor egykori növendéke, műveinek talán egyik legnagyobb értője és előadója, Heinz Holliger vezényli.

A második este, november 27-én kamaradarabok hangzanak el a Fesztivál Színházban. A hazai előadók, azaz a Keller Vonósnégyes, Várjon Dénes, Németh Judit, Simon Izabella és Pilz János mellett külföldi vendégművészek - Rafael Rosenfeld, Mary Ellen Woodside és Veress Sándor fia, Claudio Veress - előadását is élvezhetjük.

2007. november 26. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Ünnepi hangverseny a Magyar Zene Ünnepe és Veress Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából; Veress Sándor: Passacaglia concertante oboára és vonósokra; Zongoraverseny; Hegedűverseny; Hommáge á Paul Klee - fantázia két zongorára és zenekarra; km.: Várjon Dénes, Simon Izabella (zongora), Keller András (hegedű), Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar; oboán játszik és vezényel: Heinz Holliger

2007. november 27. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Ünnepi hangverseny a Magyar Zene Ünnepe és Veress Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából; Veress Sándor: Szonáta zongorára; Szólószonáta csellóra; II. hegedű-zongora szonáta; József Attila-dalok; II. vonósnégyes; Trio a tre quadri; Vonóstrió; km.: Várjon Dénes, Simon Izabella (zongora), Rafael Rosenfeld (cselló), Keller András, Pilz János, Mary Ellen Woodside (hegedű), Claudio Veress (brácsa), Németh Judit (ének), Keller Vonósnégyes)