Veszélyben a Sirály!

Zene

Sirály

A Király utca 50. alatt figyelemre méltó civil kezdeményezés indult tavaly októberben, amikor a közel egy évtizede üresen álló épületben non-profit kulturális központ nyílt. Azóta képzőművészeti, filmes, zenei, és színházi rendezvények, valamint civil programok sora valósult meg, amelyek több ezer látogatót vonzottak. Az üzemeltetők a Fővárosi Önkormányzat engedélyét szeretnék megkapni a folytatáshoz, aminek érdekében a nyilvánosság támogatását várják:

Célunk, hogy az önkormányzati szervezetek mindenki érdekét szem előtt tartó döntést hozzanak és a Sirály! idővel egy európai mintákat követő hely legyen, amely kulturális rendezvényeknek és civil szervezeteknek ad otthont. Szeretnénk mindent legjobb tudásunk szerint megtenni, hogy évek múlva, városunkat magukénak érző, azért felelősséget vállaló, s ezért tenni is kész szervezetek, emberek összefogásának mintájaként lehessen a Sirály!-ra hivatkozni.

A támogatók a helyszínen aláírásukkal, e-mailen keresztül pedig ötleteikkel segíthetik a kezdeményezést:

1061 Budapest, Király u. 50.
siraly50@gmail.com