A világ első megkomponált autókürt-hangversenyét tartották Pécsen

Zene


autokurthangverseny.jpg
fotó: Pécsi Újság

(MTI) - A művet a Pannon Filharmonikusok rézfúvósai, ütősei és a rali nemzetközi mezőnyének versenyzői közösen adták elő. Az egyedülálló darab szerzője a pécsi zenekar új vezető karmestere, Bogányi Tibor volt. A szervezők felhívására a több tucat autóversenyző mellett buszok, taxisok és autósok is csatlakoztak a darab záróakkordjaihoz.

 
Pécs főterén több ezer ember volt kíváncsi a furcsa zenei bemutatóra és az autóverseny rajtjára. A szokatlan koncert hangos tetszést aratott, a rövid koncertet a rajtceremónia követte.
 
Az önkormányzat utalt arra, hogy Magyarországon először rendeznek IRC-futamot, és ez az év egyik legfontosabb, nemzetközi jelentőségű magyarországi sporteseménye. Az IRC versenynaptárába bekerült 45. Mecsek-rali ugyanis a sportág nemzetközi és hazai élmezőnyét vonultatja fel, itt dől el a magyar bajnokság résztvevőinek végső sorrendje is.
 
"Pécs a tavalyi Európa Kulturális Fővárosa címét továbbörökítve arra keresett megoldást, miként köthető össze a városban évtizedes hagyományokkal rendelkező autósport a művészettel, miként szólíthat meg méltóképp országot-világot a Kultúra városa szlogen szellemében. Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok Skandináviából érkezett, magyar származású vezető karmestere számára inspiráló volt a lehetőség" - olvasható a közleményben.