A világ legjobb gitárosa

Zene


hotclub.jpg
Forrás: hotclubofhungary.hu

  Woody Allen A világ második legjobb gitárosa című filmjének főhőse attól szenved leginkább, hogy nem tud olyan jó lenni, mint az általa tisztelt Django Reinhardt. A Hot Club of Hungary tagjai más utat választottak: ők egyszerűen eljátsszák Django dalait - a saját örömükre, és persze a közönségére.

   A Hot Club of Hungary gerincét egy trió képezi: Tóth Ákos szólógitáron, Flór Noémi bőgőn, Flór Gábor pedig ritmusgitáron és kromatikus harmonikán játszik. Tóth Ákos a swing korszak különböző irányzataiban mélyült el, Flór Noémit és Flór Gábort azonban modernebb zenei törekvéseiről is ismerheti a közönség, például a jazz popot megteremtő Wei Wu Wei-ből, a kromatikus harmonikát a középpontba állító Wee Dotból, vagy a világzene felé kacsingató Noémi Bárkájából.
  - Korábban kizárólag fúvós hangszereken játszottam: szaxofonon és harmonikán - meséli Flór Gábor. A gitározás 2000-ben kezdett foglalkoztatni, és ezzel párhuzamosan rátaláltam a swingnek erre a különös árnyalatára. Úgy éreztem, ez az, amit játszanom kell. A zenekar megalakításában a szerencse is mellém szegődött: egy zeneboltos ismerős mondta, hogy ismer olyan zenészt, aki ugyancsak ezt az irányzatot kedveli. Ő Tóth Ákos. Noémivel együtt már kész is volt a zenekar.
  A Hot Club of Hungary alkalmanként session zenészekkel kiegészülve játszik, de a legtöbbször trió formában lép fel. Sikerüket az is indokolja, hogy itthon rajtuk kívül nemigen akad követője ennek a zenének.
  - Érdekes, hogy a roma jazz zenészek is inkább a Benson-féle vonalat követik, ezt ők sem játsszák - magyarázza Flór Gábor. Pedig Reinhardtnak voltak magyarországi kapcsolatai, sőt úgy tudom, rokonai is éltek itt. Rajtunk kívül egy együttes van, amelyik ezzel foglalkozik, úgyhogy egy kicsit missziónak is tekintjük a manouche swing népszerűsítését. Külföldön más a helyzet, Nyugat-Európában nagyon szeretik ezt a muzsikát, amikor ott lépünk fel, komoly konkurenciával kell megküzdenünk.
  A zenekar klubot működtet az Ypszilon Caféban, és ott van a jelentős hazai jazz eseményeken. Július közepén a siófoki New Orleans Jazz Fesztiválon játszottak, augusztus 4-én pedig a Hajdúszoboszlói Jazz Fesztivál vendégei lesznek, de előtte még a vigántpetendi közönség is láthatja őket a július 28-án 20 órakor kezdődő koncerten. A hosszabb távú tervek között egy új lemez szerepel.
  - Tavaly készítettük az első CD-nket - mondja Flór Gábor. Szeretnénk egy újat felvenni. Sok munkánk lesz vele, mert azt akarjuk, hogy még az előzőnél is izgalmasabb és jobb legyen.