Világszenzáció a Magyar Állami Operaházban

Zene

A produkciót a kínai állam, a velencei La Fenice színház és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában mutatják be szeptember 9-én az Andrássy úti dalszínházban. Bartók: A kékszakállú herceg vára című művét szemüvegben tekintheti meg a budapesti közönség, amely úgy lesz részese a színpadi produkciónak, akárcsak a világ mozilátogatói a 3 dimenziós filmeknek.
 
 

komlosiildiko.jpg
Komlósi Ildikó

A hármas együttműködés lényege mindenekelőtt ez az újdonság, másik fontos célja pedig az, hogy Kínába vigyék Bartók művét, amely még sosem hangzott el a távol-keleti országban. Az est ötletgazdája Francesco Stochino Weiss producer. A tervek szerint olasz rendező és díszlettervező, valamint hazai jelmeztervező viszi színre a művet, amelynek a magyar alkotó és közreműködők adják autentikusságát. A darabban Judit alakjának megformálója Komlósi Ildikó, a nemzetközi operaszínpadok jelenleg egyik legismertebb mezzoszopránja lesz, a herceg szerepére még keresik a legalkalmasabb hazai basszistát.
 

A Bartók-mű Ravel Bolerójával kerül színre egy estén, a zenére kínai koreográfus alkot tánckompozíciót. Egyelőre két előadást terveznek szeptember 9-re és 10-re, siker esetén azonban repertoárra veszik a műsort, s az Operaház ezzel világszinten is egyedi produkciót illeszt a budapesti kulturális kínálatba.