Világsztárok részvételével tartják a moszkvai Nagyszínház nyitógáláját

Zene

(MTI) ? Október 28. állami ünnep lesz ? mondta Anatolij Ikszanov, a Bolsoj igazgatója. Ikszanov kijelentette, hogy a megnyitóra belépőjegyeket nem adtak el, és nem is fognak eladni, cáfolva ezzel azokat a híreszteléseket, hogy a jegyárak elérnék a 2 millió rubelt (közel 14 millió forintot). Az öt külföldi világsztár részvételével tartott ünnepséget élőben közvetítik a színház előtti téren, az orosz televízióban és az Arte francia-német televíziós csatornán, valamint világszerte több száz filmszínházban ? mondta el Ikszanov.
    

A hat éven át tartó, hivatalosan 21 milliárd rubel (146 milliárd forintos) kiadással járó renoválás után a Bolsoj, amely alapítása, 1780 óta az orosz kultúra hagyományos fellegvára mindenféle rendszer alatt, október 28-án nyitja meg kapuit.
    
A munkálatok célja mindenekelőtt az épület eredeti, az 1930-as évekbeli metróépítés által megrongált akusztikájának és hajdani fényes külső arculatának helyreállítása volt.
   
A megnyitás előtt négy nappal bemutatták az újságíróknak a felújított épületet. Mihail Szidorov, a Szumma fővállalkozó cég képviselője elmondta, hogy az újjáépítéssel kétszeresére nőtt a színház összterülete, és így eléri a 72 ezer négyzetmétert. A 300 férőhelyes Beethoven-teremben kamarakoncerteket tartanak majd. A terem hangfelvételek készítésére is ideális, itt kívánják felvenni a Bolsoj által kiadni tervezett zenei CD-ket.
    
Az újságírók megtekinthették a teljes egészében helyreállított Cári Előteret (foyer) is, ahova ma már minden néző beléphet. Az épületben lifteket és mozgólépcsőket is beépítettek. Iszkanov igazgató elmondta, hogy a jegyárak a megújult Bolsojban átlagosan 3 ezer rubel (több mint 20 ezer forint) körül lesznek, de a hátrányos helyzetű nézők számára jelentős számú jegyet tartanak fenn erősen kedvezményes, 100 rubeles (közel 700 forintos) áron.
    
A nézőtér a régi fényében tündököl az aranyszínű függönnyel, a balkonok aranydíszítésével, bordó bársonyborítással és a hatalmas kristálycsillárral. Itt nemcsak az enteriőrt újították fel, de az akusztikát is. Ezt megerősítette Albina Sagimuratova is, aki a november 2-i első premier, a szintén Csernyakov rendezte Mihail Glinka-opera, a Ruszlán és Ludmilla főszerepét énekli majd.