Világzene és holland jazz a FSZEK-ben

Zene

 

Simon Géza Gábor jazzkutató, gyűjtő, maga is rengeteg könyv és lemez kiadója, sorozatában ezúttal a Németalföldet veszi célba: a holland jazzről lesz szó rengeteg zenei illusztrációval a Jazzlemezek a Könyvtárban című sorozatban. A téma kolosszálisan hatalmas, hiszen a holland jazz magasan kiemelkedik az egész európai jazzfejlődés történetéből.

Van egy összefoglaló munka, amelyre érdemes felhívni a figyelmet ennek az előadásnak a kapcsán. Kevin Whitehead, a downbeat és a legrangosabb amerikai szaklapok valamint a közszolgálati rádióhálózat, az NPR munkatársa sokáig Hollandiában élt. Tapasztalatairól és ismereteiről New Dutch Swing címmel írt könyvet. A címnek - nyílván sokak számára nyilvánvalóan - az a magyarázata, hogy a Dutch Swing College Band a holland jazz egyik legpatinásabb intézménye, egy 65 éve működő alkotóközösség. A kollégium szó a nevükben arra utal, hogy a náci uralom alatt titokban tanulták a műfajt és művelték magukat, első nyilvános koncertjüket is '45-ben adták. Egyébként New Dutch Swing néven is működik a Németalföld északi részén avantgárd alkotóműhely. Éppen ez a cím arra is rávilágít, hogy a hollandok jazzéletében két irányzat különlegesen fontos: mind a tradicionális, mind az avantgárd stílusban az európai élvonalhoz sorolhatóak.

A témáról szólva nem lehet említés nélkül hagyni Európa egyik legnagyobb jazzfesztiválját, a hágai, majd újabban rotterdami North Sea-t, és a rengeteg magyar-holland jazzkapcsolatot, Bori Viktortól Fenyvesi Mártonig, Han Bennink és a többi legendás holland jazz-zenész magyarországi látogatásáig.

Ugyanitt, a Zenei Könyvtárban, a világzene ismert szakértője, kritikus, szerkesztő és producer, Marton László Távolodó hangfelvétellel és videó-anyaggal illusztrált műsorára kerül egy háttel korábban.  A Varázsszőnyeg kalandozást ígér a magyarországi és környékbeli világzenei felvételek segítségével.

 

Varázsszőnyeg. Kalandozás a magyarországi világzenék körül. Marton László Távolodó előadása.
November 11, 17:30 FSZEK Zenei Könyvtár

Holland Jazz. Jazzlemezek a könyvtárban. Simon Géza Gábor előadása.
November 18, 17:30 FSZEK Zenei Könyvtár