Vivace Zeneszoba

Zene

A Vivace Zenei Antikvárium kezdeményezésének célja, hogy fórumot teremtsen a tudós, a művész, a szakember és az érdeklődő, értő közönség találkozására. Az előadások helyszíne legyen színtér, ahol beszélgetés, diskurzus zajlik a felek között. Tehát a közönség nem csupán hallgatóság: érdeklődő (kérdező), értékelő, kritikus partner.

A Zeneszoba programjait összesen nyolc alkalommal látogathatja a publikum az első félévben. A nyitóelőadást Bibor Máté, az ELTE Egyetemi Könyvtárának munkatársa tartotta Mozart és Magyarország címmel február 7-én. A második találkozás február 28-án lesz: Paul W. Merrick, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója A D-dúr Liszt Ferenc zenéjében témakört foglalja össze az érdeklődőknek.

A Zeneszoba előadásait mindig az aktuális hónap első és utolsó csütörtökén tartják délután öttől. A programok helyszíne: Vivace Zenei Antikvárium, 1053 Budapest Kossuth Lajos utca 4. III. emelet 4.

Az előadások ingyenesen látogathatók. A korlátozott számú férőhely miatt azonban előzetes bejelentkezés szükséges. A jelentkezéseket az info@vivace.hu e-mail címen, a ű(1) 235-06-47-es, vagy a (30) 343-7280-as telefonszámon fogadják.