Vivat Ferenc! Varsóban

Zene

 

(MTI) A fiatal zongoristák koncertje fölött tiszteletbeli védnökséget vállalt az Európai Unió Tanácsának soros lengyel elnöksége, a varsói magyar nagykövetség, az UNESCO lengyel bizottsága, valamint a Fryderyk Chopin Társaság. A koncertet a varsói Zenei Konzervatórium, illetve személy szerint az intézmény igazgatónője, Bogna Kolodziej szervezte. Ez lesz a Liszt-év lengyelországi rendezvényeinek ünnepélyes záróaktusa.

A Fryderyk (Frédéric) Chopin születésének 200. évfordulója tiszteletére tartott előző, 2010. évi jubileumi év során állt elő a Zenei Konzervatórium azzal az elgondolással, hogy többéves nemzetközi programot kellene indítani Európai Zenei Gyökereink címmel. A 2010 és 2015 között megvalósuló program része a nagy magyar zeneszerző és zongoraművész születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat.

Az Európai Zenei Gyökereink program keretében évente egy-egy kiemelkedő zeneszerző köré szervezik a nevelési és promóciós célzatú kulturális programokat. Olyan alkotót választanak ki, akinek az adott évben az életével kapcsolatos valamilyen évfordulót ünnepelnek. A kiválasztott mester hazájába Nemzetközi Zenei Expedíciót is terveznek, amelyet összekötnek a fiatal zongoristák számára szervezendő zenei műhelyekkel és a nagyközönségnek szóló nyilvános koncertekkel.