Vojnich Erzsébet kapta az AEGON Művészeti Társdíjat

Zene

(foto: Dobó László)" width="0200" class="fidelio_kep" />

Vojnich Erzsébet (foto: Dobó László)

Egyedülálló díjat alapított tavaly az AEGON Magyarország Zrt., amely ezzel is szeretné elismerni és támogatni a kortárs magyar művészeket. Az AEGON Művészeti Díj azért is különleges és jelentős kezdeményezés, mert társdíj is kapcsolódik hozzá: erre az AEGON Művészeti Díjjal elismert író jelölhet kortárs magyar művészt, olyan valakit, aki valami rendkívüli, kiemelkedő jelentőségű művet alkotott, s a társdíjjal járó figyelem, publicitás és anyagi elismerés segítheti őt a további pályáján.

Az első AEGON Művészeti Díjat Spiró György vette át 2006 májusában a szakmai zsűri döntése nyomán, Fogság című regényéért, az idén pedig Rakovszky Zsuzsa költő, író kapta meg a díjat Visszaút az időben című verseskötetéért. (A díjról döntő zsűri tagjai: Babarczy Eszter kultúrtörténész; Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, kritikus; Lévai Balázs, a Magyar Televízió szerkesztője, rendező-műsorvezetője; Margócsy István irodalomtörténész, kritikus; Radnóti Sándor esztéta, kritikus, egyetemi tanár.) Így tehát az idén Rakovszky Zsuzsa jelölt másik művészeti ágból másik magyar művészt az AEGON Művészeti Társdíjra.

Rakovszky Zsuzsa szeptember 21-én olvassa fel laudációját Vojnich Erzsébetről, de szóban így indokolta döntését: "Nehéz képeket szavakkal jellemezni, hiszen azok szavakban jórészt közölhetetlen tartalmakat fejeznek ki, de azért megpróbálom. Vojnich Erzsébet képei láttán olyan szavak jutnak eszembe, mint súly, komolyság, letisztultság és erő - legfőképpen az erő. A képek többsége épületeket ábrázol, többnyire belső tereket, vagyis ember alkotta, végsőkig letiszult, geometrikus formákat, de a festő mintha érezné és érzékeltetné azokat az egymást kiegyenlítő, hatalmas erőket, amelyek ezeket az épületeket nyugalomban tartják. Vagy mintha maga a tér elevenedne meg ezeken a képeken - a tér és a fény, fény és sötétség , bezártság és nyitottság dráma-ellentéte, egyszerre ébresztve mélységes szorongást és rejtélyes örömet a szemlélőben."

A szeptember 21-i Képzett társítások című esten Vojnich Erzsébet Zatykó Pétertől, az AEGON Magyarország Zrt. vezérigazgatójától veszi át a díjat, valamint azt a szobrot, amelyet Molnár Levente, a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója készített.

(2007. szeptember 21. 19:00 Bárka Színház (Budapest) - Képzett társítások; vendég: Rakovszky Zsuzsa (költőnő), valamint az AEGON Művészeti Társdíjra általa jelölt, másik művészeti ágból választott kortárs magyar alkotó, Vojnich Erzsébet (festőművész); házigazda: Alföldi Róbert; sorozatszerk.: Eszéki Erzsébet)

(foto: Dobó László)" width="0300" class="fidelio_kep" />

Vojnich Erzsébet és Zatykó Péter (foto: Dobó László)

(foto: Dobó László)" width="0300" class="fidelio_kep" />

Vojnich Erzsébet és Rakovszky Zsuzsa (foto: Dobó László)

(foto: Dobó László)" width="0300" class="fidelio_kep" />

Zatykó Péter és Eszéki Erzsébet (foto: Dobó László)