Vollenweider Budapesten

Zene

Adreas Vollennweider

Andreas Vollenweider, az 1953-ban született svájci hárfaművész olyan egyedi hangzást hozott létre, mely egy egész generáció életérzését fejezi ki és amely immár huszonöt éve a zenei világ élvonalát jelenti. 1992-ben koncertet adott a moszkvai Vörös téren a csernobili gyerekek megsegítésére, fellépett Dél-Afrikától, Amerikától Ausztráliáig és a kinai televízióig, játszott duettet Luciano Pavarottival, Carly Simonnal, Zucceróval és Brian Adams-szel. Rendkívüli sikereit 1983-ban Edison-, 1987-ben Grammy-, 1992-ben World Music-díjjal ismerték el.

Vollenweider most, a nagy formátumú szimfónikus produkciók után úgy döntött, hogy ismét kisebb létszámú, bensőségesebb zenekari felállásokkal koncertezik. Jelenlegi kvartettje spontánabb, a jazz-hez és a világzenéhez jobban kötődő muzsikát játszik.

(2007. szeptember 26. 20:00 Petőfi Csarnok (Budapest) - Andreas Vollenweider (elektromos hárfa, ének) koncertje; km.: Daniel Küfer (szaxofon, szintetizátor), Walter Kaiser (dob), Andi Pupato (ütők)