A vadnyugat könyörtelen világát megidéző Puccini-opera száz évvel ezelőtt, 1910 decemberében a Metropolitanből indult diadalútjára. Az ősbemutatót Arturo Toscanini dirigálta, s Giancarlo del Monaco 1991-es, feltűnő sikert aratott rendezésének felújított változatát éppen száz esztendővel később, december 6-án mutatta be a színház. A jubileuminak is tekinthető sorozat záró előadását láthatja világszerte az élő közvetítés közönsége három nagyszerű énekessel: a líraiságáért, szép hangjáért és drámai erejéért méltatott Deborah Voigttal, a 2007-es Met-debütálása óta sikert sikerre halmozó Marcello Giordanival és a híres finn bariton, a Met-közvetítések budapesti közönsége előtt a Tosca Scarpiájaként megismert Juha Uusitalóval.
A mű látszólag egy rossz filmbe illő cselekménye a 19. század közepén, az aranyláz idején játszódik Kaliforniában. Persze A nyugat lányát nem Chaplin zseniális Aranylázával kell összehasonlítani, hiszne amint Bóka Gábor írja: "hiába a megvesztegetően reálisnak tűnő közeg, a darab nem mindennapi történet, hanem példabeszéd. Ha úgy tetszik, mese. [...] De vajon miért mese, miért példabeszéd? Puccini levelezését vizsgálva semmiféle támpontot nem találunk arra vonatkozóan, hogy más igényekkel lépett volna fel az ezúttal szokatlanul hosszúra nyúló librettóvadászat közben, mint korábbi operái esetében. Vagyis, hihetnénk, ugyanolyan hatásos és mindennapi szöveget keresett, mint korábban. Meglehet, így is volt, az eredmény azonban más lett. Elemzők egy része értetlenül áll A Nyugat lánya szövegének gyenge minősége előtt: a leggyakoribb vádak, amelyek érik, a valószerűtlenség (vagyis hogy az ábrázolt események még a western műfaján belül is kevés valószínűséggel történhettek volna meg - hát még egy realista operában!) és a hamisság (vagyis hogy az ábrázolt jellemek és szituációk a valószerűtlen eseményeken túlmutatóan sem sokban kapcsolódnak a valósághoz; nem életből ellesett elemek, hanem az idealista fantázia szüleményei). Ezek a kifogások, úgy hiszem, csak akkor merülnek fel, ha realista operaként tekintünk A Nyugat lányára. [...] Egyáltalán nem mellesleg: A Nyugat lánya szövegkönyvéhez a többi Puccini-darabtól eltérően előszó is tartozik. Ez nagyszerűen mutat rá a darab kettősségére: miután részletezi az aranyláz történelmi hátterét, a végén kijelenti: 'Félelmetes és komor háttér - előtte játszódik le a három főszereplő története - a szerelem és az erkölcsi megváltás drámája: A Nyugat lánya'. Vagyis a realizmustól elszakadó darabértelmezés egyáltalán nem áll szemben a szerzői szándékkal - legalábbis az 'erkölcsi megváltás' kifejezés erre látszik utalni. S ez, az erkölcsi megváltás teszi hitelessé a Puccini-életműben először felbukkanó happy endet. Nem arról van szó, hogy az idősödő Puccini már nem szívesen végzett kedves szereplőivel, hanem arról, hogy ez a darabtípus egyszerűen megkívánja a boldog befejezést: egy példázat nem végződhet a jók bukásával és a rosszak győzelmével - a tragédia nem példázat, és a példázat nem tragédia."
2011. január 8. 19:00 - 22:35
Művészetek Palotája, Előadóterem
Puccini: A Nyugat lánya
Librettó: Guelfo Civinni és Carlo Zangarini
Minnie: Deborah Voigt
Dick Johnson: Marcello Giordani
Jack Rance: Lucio Gallo
Közreműködik: A Metropolitan Opera Zenekara és Kórusa
Rendező: Giancarlo del Monaco
Vezényel: Nicola Luisotti
A közvetítés házigazdája: Sondra Radvanovsky
Élő közvetítés magyar feliratozással
