Záróhangverseny a Zempléni Fesztiválon

Zene

Az oratóriumok királyának tartott Messiást semmi sem predesztinálja arra, hogy egy "valódi" oratórium legyen. A szövegkönyvül szolgáló ószövetségi jövendölések és örök igazságokat megfogalmazó bibliai bölcsességek látszólag semmi esélyt nem kínálnak egy "igazi" oratórium megírására, melynek legfontosabb eleme a szereplők ütköztetése, a közöttük lévő drámai konfliktusok ábrázolása. Händel zseniális érzékkel, monumentális tablók sorozataként írja meg művét, melyben a bibliai gondolatok szinte színpadi cselekménnyé, drámai jelenetekké alakulnak át.
 
 
A mai színpadi- és pódiuméneklés élvonalába tartozó négy kitűnő szólista, a komoly oratórikus repertoárral és előadási gyakorlattal rendelkező kórus mellett, az utóbbi években jelentős hazai és nemzetközi sikereket arató Budafoki Dohnányi Zenekar szerepel az esten. Az ország egyik legfiatalabb hivatásos együttese 2004 óta számos műfajban megmutatkozott már a fesztiválon: szimfonikus- és oratórium hangversenyeken, operaelőadásokon, A Megérthető zene kísérő zenekaraként, és az emlékezetes filmzene koncerten is. A rangos előadógárda és nem utolsó sorban a kiváló karmester, Hollerung Gábor a garancia arra, hogy e nagyszabású produkció a 21. Zempléni Fesztivál méltó záróeseménye lesz.