Zene határok nélkül

Zene


rozsavolgyimark.jpg
Rózsavölgyi Márk

Palócország szívében a zenei tábor 1987 óta működik. A tanárok a magyar zeneoktatás kiemelkedő személyiségei, akik többek között a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiáról, egyetemekről, művészeti szakközépiskolákból és zeneiskolákból jönnek, a vendégprofesszorok Európa több főiskolájáról, neves zenekaraiból érkeznek.

A hallgatók között 12-25 év közötti muzsikusok, pályakezdő művészek és lelkes amatőrök is vannak. Az egyéni órák mellett kamarazenei kurzusok, szimfonikus zenekar és énekkar is segíti a hallgatók zenei fejlődését. A tábor koncertjein minden résztvevőnek lehetősége nyílik megcsillogtatni tehetségét és tudását.

Akik azonban ennél is többre vágynak,  idén is Weiner Leó művei, illetve az 1945 után született zeneszerzők darabjai segítségével mérhetik össze tudását a két kategóriában rendezett, egyfordulós versenyen. A verseny összdíjazása 200 000 forint.

Aki pedig egy kicsit pihenni is szeretne, megmártózhat a festői környezetben található Nyírjesi tóban vagy a városi strand vizében. Balassagyarmat barátságos hangulata és nyugodt környezete a biztosíték arra, hogy minden odalátogató zenebarát értékes és tartalmas élményekkel térjen haza.

További információ és jegyrendelés: Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola, Balassagyarmat, Óváros tér 11. Tel.: (35) 301-433 E-mail: music@is.hu