Zene határok nélkül - nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton

Zene

(MTI) - Hat hangverseny mellett musical-est, gálakoncert, zenekari est és egyéni hangszeres előadói verseny is szerepel a muzsikustábor programjában, ezeken a hallgatók és a tanárok is fellépnek majd.
   
A zenei előadások többségét az iskolában tartják, de lesz hangverseny Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban is, a musical-estet pedig a vármegyeházán tartják.
   
A 12-35 év közötti hallgatók Dél-Koreából, Olaszországból, Izraelből, Mexikóból, Kanadából, Svédországból, Szlovákiából, Romániából és az Egyesült Államokból is érkeznek. Idén 15 szakot hirdettek meg: zongora, ének, musical, kürt, fuvola, klarinét, gitár, hegedű, gordonka, gordon, cimbalom, kamarazene, karmesterkurzus, szimfonikus zenekar és kórus.
   
 

A gordonka tanára a Balassagyarmatra először érkező Déri György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Budapest Nemzetközi Bartók szeminárium gordonka és kamarazene professzora lesz, a zongora tanárai között szerepel Kerek Ferenc, a Szegedi Egyetemi Konzervatórium rektora, valamint Szokolay Balázs és Eckhardt Gábor. Perényi Eszter hegedű-, Madarász Iván kamarazene szakon tanít, Fenyő Gusztáv (zongora, kamarazene) Skóciából, Paolo Pollice (zongora) Olaszországból, Roni Porat (karmesterkurzus, szimfonikus zenekar) Izraelből érkezik a táborba.

   
Pályakezdő művészek éppúgy jelentkezhetnek az egyénre szabott oktatásokra, mint néhány éve zenét tanulók. A hallgatók általában otthon előkészített művekkel foglalkoznak, és mindenki viszi a táborba a saját kottáit, de a zeneiskola 12 ezer kötetes kottatára is rendelkezésre áll.
   
A muzsikustábor legfontosabb célja, hogy új tehetségeket fedezzenek fel, és támogassák szakmai előrejutásukat, emellett lehetőséget biztosítanak a nem zenei pályára készülő fiataloknak is együtt dolgozni nemzetközileg elismert művészekkel.