Zene a száműzetésben

Zene


artistsoftheroyalconservatory_arc_x.jpg
A Kanadai Királyi Zenei Konzervatórium kamaraegyüttese

2006 novemberében kezdte a torontói Királyi Zenei Konzervatórium állandó kamaraegyüttese, az intézmény művésztanáraiból álló ARC a Music in Exile (Zene a száműzetésben) című koncertsorozatot, amelyen a 30-as években Németországból elűzött zsidó zeneszerzők műveit és olyan nem zsidó komponisták darabjait adták elő, akik otthon maradtak, ellenálltak a rendszernek és "belső emigránsokká" váltak. Számtalan alkotó munkásságát szakította meg vagy törte derékba örökre a háború és az utána következő időszak. A szinte máig tartó elnémítás csendjét igyekszik megtörni a koncertsorozat, amelyet megismételtek Londonban, Rómában, Varsóban, Poznanban és Berlinben. Budapestről New Yorkba, Washingtonba és Los Angelesbe utaznak.

A hangversenyek mellett lemezfelvételek is tisztelegnek az elnémított művészek emléke előtt. Az ARC On the Threshold of Hope (A Remény küszöbén) című, Mieczyslaw Weinberg műveiből összeállított lemezét idén Grammy-díjra jelölték, a Hungaroton Classic új, a kor magyar kompozícióiból válogatott felvételének megjelenése a rendezvénysorozat alatt jelenik meg.

2008. szept. 5. 19:00 Régi Zeneakadémia
In memoriam Budai Pál, Gyulai Elemér, Justus György, Kósa György, Kuti Sándor, Pártos Ödön, Vándor Sándor, Weiner László
Km: Bársony Péter (brácsa), Gulyás Márta (zongora), Ittzés Gergely (fuvola), Mali Emese (zongora), Rohmann Ditta (gordonka), Szabadi Vilmos (hegedű); a Liszt Ferenc Kamarazenekar (hangversenymester: Rolla János)

2008. szept. 6. 19:00 Régi Zeneakadémia
Music in Exile - A száműzött zene: Poles Apart - A világ két végén
Szymon Laks és Mieczyslaw Weinberg művei
Km.: ARC - Artists of the Royal Conservatory of Music Toronto - Erika Raum (hegedű), Benjamin Bowman (hegedű), Steven Dann (brácsa), Bryan Epperson (gordonka), Joaquin Valdepe?as (klarinét), David Louie (zongora), Dianne Werner (zongora); műv. vez.: Simon Wynberg

2008. szept. 7. 18:00 Bartók Béla Emlékház
Music in Exile - A száműzött zene: Continental Britons - Európai britek
Szymon Laks, Matyas Seiber, Mieczyslaw Weinberg, Hans Gál és Franz Reizenstein művei
Km.: ARC - Artists of the Royal Conservatory of Music Toronto - Erika Raum (hegedű), Benjamin Bowman (hegedű), Steven Dann (brácsa), Bryan Epperson (gordonka), Joaquin Valdepe?as (klarinét), David Louie (zongora), Dianne Werner (zongora); műv. vez.: Simon Wynberg