A zene ünnepe a Fidelióval

Zene


devichgergely_by_fidelio_hu.jpg
Devich Gergely

A zenei kavalkád kettőkor kezdődik a tehetséges, ifjú hegedűs Balogh Miklós és a világot járt, népszerű zongorista, Zsoldos Bálint klasszikus zenei koncertjével. Utánuk fiatal tehetségek mutatkoznak be, akik még csak tanulók, de már a pódiumon is megállják a helyüket. Dolfin Balázs, Králik Abigél, Dósa Csenge, Devich Gergely, Kocsis Krisztina lép színpadra.

Más zenei világba csöppennek azok, akik fél négykor kapcsolódnak be az eseményekbe. A Kardos Dániel-Polnauer Flóra duó a CoffeSnob, a Hagesher és a Skayach után ezúttal az unplugged-be kóstolnak bele. Négytől a Four Bones harsonaquartett szórakoztat a komolyzenét, a jazzt, a klasszikus és könnyedebb melódiákat is felölelő, rendkívül széles repertoárjával. Utánuk a spanyol középkori zenét éneklő Victoria Kamarakórus következik, majd a Kovács Linda Jazz Quartett egyensúlyoz a country, blues, avantgard és free zene stílusai között.

Este hattól a jazzdobos Badics Márk és a Hammond orgonista Premecz Mátyás alkotta 4 Méter Hammond Duón a sor, hogy elkápráztassa a közönséget, majd a fiatal, de máris széles repertoárral rendelkező együttesé, a Capriccio Kamarazenekaré a színpad. Utánuk a Barlay Zsuzsa, Cserjési Kinga, Reichel Dóra alkotta Trio-La Trió szólaltat meg a capella műveket Bartóktól és Kodálytól.

Az estét a Longital alternatív zenekar finom és laza elektronikus freakfolk előadása és a Csőke Renáta és Kopeczky Péter alapított Dutar együttes színesíti, az éjszaka hangulatát pedig a Wojciech Waleczek lengyel zongorista Liszt és Chopin műveiből adott koncertje alapozza meg.

A részletes program itt tölthető le.