A zene világnapja ? Családi programok az Operaházban

Zene

(MTI) ? A Magyar Állami Operaházban három helyszínen, ingyenes programsorozattal várják a zenekedvelő gyerekeket és felnőtteket ? közöltel Várkonyi Judit sajtóreferens. Szombaton háromnegyed tíztől tizenegy óráig hárfamuzsika szól az aulában. A Királyi-lépcsőházba 10 órától a Varázslatos opera, 11-től pedig a Hangszervarázs című interaktív műsorra látogathat el az óvodás és kisiskolás korosztály.
 
Az első emeleti nagybüfében népszerű áriák és dalok csendülnek fel. A fellépő művészek, többek közt Kertesi Ingrid, Kálmándy Mihály és Nyári Zoltán, saját kedvenceikből válogatnak. 14 órától ugyanott négy kamarazenei művet hallgathat meg a közönség az Operaház hangszeres művészeinek előadásában.
 
Vasárnap a Magyar Nemzeti Balett a balettirodalom egyik legrégebbi klasszikusával, a Giselle-lel várja a közönséget. Az évadnyitó társulati ülésen az újonnan kinevezett balettigazgató, Solymosi Tamás azt hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tartja a hagyományok ápolását, hiszen a társulat ereje ebben rejlik.
 
A Giselle ősbemutatója 1841-ben volt, de a drámai történet a mai nézőt is megragadja: a halál és a szerelem témája örök. A meseszerű történet a szerelmi csalódásába belehalt Giselle földöntúli létezésén át jeleníti meg a férfi és nő között feszülő érzelmeket ? halott lányok (villik) kísértik a férfiakat.
 
A tavalyi, Eldar Alijevtől származó módosítások kikerültek a produkcióból, ismét Leonyid Lavrovszkij koreográfiájában látható a mű, a címszerepet a társulat két prímabalerinája, Popova Aleszja és Kozmér Alexandra táncolja Vladimir Arhangelski és Oláh Zoltán partnereként. A balettet 2007-ben játszották utoljára az Operaházban. 1996-ban Budapesten a híres orosz mester fia, Mihail Lavrovszkij állította színpadra újra az úgynevezett moszkvai változatot. A Bolsoj Színház balettmestere örömmel vette a Lavrovszkij-verzió visszaállítását. A balettelőadások karmestere Csányi Valéria, valamint Déri András, aki a bécsi Staatsoperben számos alkalommal vezényelte a Giselle-t.
 
A Giselle 1841-ben került először színre Párizsban Adolphe Adam zenéjére, Jean Coralli és Jules Perrot koreográfiájával. Az ősbemutatón Carlotta Grisi és Lucien Petipa táncolta a két főszerepet. Később Szentpéterváron Marius Petipa némileg modernizálta a mű mozgásvilágát ? ebben a verzióban a cári balett sztárjai, Maria Gorsenkova, Anna Pavlova és Tamara Karszavina alakították a főszerepet. A mű magyar bemutatóját 1958-ban tartották.