A Zene világnapja a Duna Televízióban

Zene


rostandrea_06.jpg
Rost Andrea

9.30-tól Érdi Tamás zongoraművészt mutatja be Barkó Judit Lélek Boulevard című műsorában, 11.30-tól a Kívánságkosár vendége a 100 Tagú Cigányzenekar lesz, 14.25-től pedig az értelmi fogyatékosokból álló Parafónia együttes kerül középpontba Gáspár Judit és Szekeres Csaba dokumentumfilmjében, melyet a Felelet az életnek című sorozat keretében mutatnak be. A dokumentumfilm után, 14.55-től Rost Andrea és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenyére kerül sor. 22.15-től Carl Orff Carmina Buranáját hallhatják a milánói Scala kórusának előadásában, a Kikötő Extrában pedig, 23.25-től Batta Andrást, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorát, Marton Éva operaénekest, Somfai László zenetudóst, valamint Banda Ádám hegedűművészt látják vendégül, hogy megvitassák: a magyar komolyzene, előadó-művészet és zenepedagógia milyen helyet foglal el a világban.