A XVIII. század második felében kialakuló műfaj, amely Beethoven szimfóniáival egy egész korszakot - s a kilenc alapmű nyomasztó nagyságával számos utána következőt - meghatározott, a XX. század második felében a kifulladás jeleit mutatta. A hagyományos keretekből kilépni szándékozó, e kereteket egyszer s mindenkorra megszüntetni kívánó avantgárd új kifejezésformákat keresett, hogy aztán a hatás-ellenhatás törvényének megfelelően a XX. század legvégén új virágkorát élje a műfaj.
A hangversenyen elhangzó négy mű között kapcsolódási pontot kínál az azonos - de legalábbis hasonló - apparátus alkalmazása, illetve az említett szimfonikus hagyományt illető, egyénenként különböző reflexió. Az egyes darabok aztán szerzőik vérmérséklete, ízlése, s nem utolsó sorban nemzedéki hovatartozása nyomán igen eltérőek. A szimfonikus műfaj kihívásaira mindegyikük másképp reagál, s e sokféleség hűen tükrözi a kortárs magyar zene gazdagságát.
A négy szerző három generáció képviselője, ketten közülük külföldön élnek és alkotnak. Az idősebb nemzedékhez tartozik a Németországban élő, egykor Stockhausennél és Ligetinél is tanulmányokat folytató Szathmáry Zsigmond, aki nemcsak zeneszerzőként, hanem orgonistaként is aktív. Az ő darabja kötődik a leginkább - már címadásában is - a XX. század elejének absztrakt szimfonikus zenéjéhez.
A középgenerációt az egykor zeneakadémiai osztályt alkotó Csapó Gyula és Tihanyi László képviseli. Tihanyi a rendhagyó módon elhelyezett zenekarból rendkívüli színeket ,,kever ki", amelyek újfajta hangzásminőségeket hoznak.
Tihanyi darabjához hasonlóan a fiatalabb generációt képviselő, rádiós szerkesztőként is jól ismert Bánkövi Gyula műve is osztott zenekarral operál. Darabjáról így ír a szerző: ,,A zenekari ülésrend talán nem szokványos, hiszen a hangszercsoportokat egy szimmetrikus tengely mentén két részre osztottam; így került a bal és jobb oldalra egyenlő számú vonós és fúvósjátékos. Ezt a nagyszámú együttest öleli körül öt ütőhangszeres, gazdag hangszerparkkal."
A Kanadában élő és alkotó Csapó Gyula brácsaversenye, amelyet a világhírű izraeli brácsaművésznő, Rivka Golani rendelt a szerzőtől, különös módon viszonyul a concerto és a szimfonikus zene hagyományához: A mű tételszünetek nélküli zenei egység - írja a szerző -, amely mégis kollázsszerűen vágott, fragmentált anyagokkal dolgozik, egyetlen időív alatt. ,,Zenekar" (legalábbis kiindulópontként) nem létezik, csak ,,változó környezet": az egyes játékosok különféle koncertáló kamaraegyütteseket alkotnak. Ezek - mint átmeneti utastársak - sokféle összetételben, szerepben s alakban veszik körül a szólóhangszert, és megannyi követhető és folyamatos hangszín-létformát élnek végig a darabban. A szólóhangszer olykor szinte összeegyeztethetetlen minőségek között közvetít, s ezáltal lesz főszereplővé.
2008. október 14. 19:30 - Müpa, Fesztivál Színház Zenék változó környezetben
Km.: Rivka Golani (IL, brácsa), MR Szimfonikusok (vez.: Tihanyi László)
Műsoron: Szathmáry Zsigmond (1939): Három zenekari darab (2002); Csapó Gyula (1955): Concerto brácsára és változó környezetre (2008) - ősbemutató; Tihanyi László (1956): Húsz éjszakai meditáció (2005); Bánkövi Gyula (1966): Les fleurs du vent (2004)
