A zenét ünneplik Pécsett

Zene


vizinzenekar.jpg
Vizin Zenekar

A zene ünnepe kezdeményezés Franciaországból indult, lényege a zenei sokszínűség bemutatása, s az ösztönzés a szabad örömzenélésre. Európa Kulturális Fővárosában, a Pécsi Kulturális Központ szervezésében zajló rendezvénysorozatban éppen ezért június 21-én kora reggeltől késő estig, a klasszikustól a beat boxig szinte minden zenei műfaj felsorakozik.

 
A rendhagyó, jórészt szabadtéri helyszíneken pedig a spontán muzsikálás is szerephez jut. A különféle zenei irányzatok pécsi amatőr és hivatásos képviselői mellett bemutatkoznak a régió és a Déli Kulturális Övezet előadói is ? mások mellett koncertet ad a Szekszárd Big Band, az eszéki Sokacka Grana folkzenekar és az aradi Balkan Brass Band.
 
Az eseményen résztvevő több száz pécsi diák, zenész és műkedvelő révén egész nap, akár a legváratlanabb helyszíneken is megszólal a jazz, a népzene, a kórusmuzsika vagy éppen a DJ hangjai, a gyermekek pedig Gryllus- és Szélkiáltó-dalokat hallgathatnak. Az eseménysorozatot a Pannon Filharmonikusok, valamint pécsi kórusok és szólisták hangversenye zárja a Kossuth téren, Carl Orff Carmina Buranájának előadásával.
 
Részletes program
8.00 Irgalmas templom előtti tér
Büdös Vornyik ? népzene
 
9.00 Széchenyi tér
Pécsi Gospel Kórus
 
9.00 Vásárcsarnok
Vizin Zenekar ? népzene
 
10.00 Malomvölgyi Szociális Otthon
Énekvarázs ? népdalkórus
 
10.00-18.00 A város különböző pontjain
Tramp Band ? fúvós zene
Rohmann Ditta ? szóló cselló
 
11.00 Uránváros, Szilárd Leó park
A komlói XIX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál vendégkórusai
 
12.00 Kossuth tér
CHS Utcazenekar ? beat
 
13.00 Széchenyi tér
Erkel Ferenc Ének-Zenei Ált. Isk. kórusa ? Pápa
Mátyás Király Utcai Ált. Isk. kórusa
 
13.30 Jókai tér
PTE 1. Sz. Gyakorló Ált. Isk. Campanella kórusa
Szekszárd Big Band
 
14.00 Jókai tér
Szekszárd Big Band
Öcsi Band ? beat box
 
15.00 Barbakán várárok (esőhelyszín: Dominikánus Ház)
Gryllus Vilmos ? gyermekkoncert
 
15.00 PTE Gyermekklinika
Szélkiáltó Együttes ? gyermekkoncert
 
15.00 Irgalmas templom előtti tér (esőhelyszín: Trafik Lokál)
Pine T(h)ree ? jazz
 
16.00 Barbakán bástya
Daniel Speer Brass ? reneszánsz térzene
 
16.00 Dottó kisvonat
Ércbányász Koncert Fúvószenekar
 
16.00 Távolsági buszpályaudvar
Tegnapután Zenekar és a Ilarion Zenekar ? alternatív zene
 
16.00 Széchenyi tér (esőhelyszín: Árkád kupola)
Balkan Brass Band ? Arad
 
16.00 Színház tér
A Szent Mór Iskolaközpont 11. osztályának koncertje
 
17.00 Barbakán várárok
Hírës Pannónia Régizene Együttes
 
17.00 Színház tér (esőhelyszín: Trafik Lokál)
Pine T(h)ree ? jazz
 
17.00 Színház tér
Öcsi Band ? beat box

17.00 Sétatér-Kioszk
Balkan Brass Band ? Arad

 
17.00 Hild udvar
Stubendek Katalin és Gregorovics Tamás ? musical
 
17.00 Kossuth tér
Mesterek és tanítványaik
Közreműködik a Pécsi Szimfonietta
 
18.00 PTE Botanikus kert
DJ Bodoo
 
18.00 Színház tér (esőhelyszín: Árkád kupola)
Sokacka Grana ? Eszék, népzene
 
18.00 Hild udvar
Anyswing ? jazz
 
18.00 Lyceum templom
A Szent Mór Iskolaközpont 11. osztályának koncertje
 
19.00 Sétatér (esőhelyszín: Dominikánus Ház)
Vivat Bacchus és Fool Moon énekegyüttesek
 
19.00 Lyceum templom
Bosnyák Málna orgonahangversenye
 
19.00 Jókai tér (esőhelyszín: Trafik Lokál)
Bartók Eszter és zenekara
 
20.00 Kossuth tér
Carl Orff: Carmina Burana
Közreműködik a Pannon Filharmonikusok,
valamint pécsi kórusok és szólisták