A Zongora 2005/2006

Zene

Peter Schreier (1935) karrierje 1959-ben indult Beethoven Fidelio című operájában. 1963-ban szerződött a Berlini Állami Operához, 1966-tól állandó vendége volt a Bécsi Operaháznak, 1967-től huszonöt éven keresztül vett részt a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Pályájának fontos állomása volt, amikor Hans Pfitzner Palestrina című operájának címszerepét énekelte Münchenben, majd Kelet-Berlinben. Gyerekkora óta érdeklődésének középpontjában áll Bach zenéje és a német romantikus dalirodalom. Egyedülálló evangélistája a Bach-passióknak és előadója Schubert és Schumann dalainak. 1970 óta karmesterként is pódiumra lép, főként Bach-, Haydn- és Mozart-műveket vezényel. 2000 júniusában vonult vissza az operaszínpadtól, karrierjét 2005 decemberében fejezi be. Schiff András (1953) öt éves korában kezdett zongorázni Vadász Erzsébetnél. A Zeneakadémián Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc voltak a tanárai, majd George Malcolm növendéke lett Londonban. A világ szinte valamennyi jelentős karmesterével és szimfonikus zenekarával dolgozott már. Mostanában nem csak szólistaként, hanem karmesterként is pódiumra lép. 1999-ben hozta létre saját zenekarát a Capella Andrea Barcát. Különleges érzékenységgel összeállított koncertműsorain szerepelt Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, Schumann és Bartók szinte valamennyi meghatározó műve. 2004 tavaszán kezdte el az összes Beethoven-szonátát kronologikus sorrendben bemutató, többéves koncertciklusát. Gyerekkora óta elhivatott kamarazenész, 1989-től 1998-ig a Musiktage Mondsee kamarazenei fesztivál művészeti igazgatója volt. 1995-ben alapította Heinz Holligerrel az Ittinger Pfingsktkonzerte elnevezésű fesztivált, 2004 óta a Kunstfest Weimar állandó vendége. Számos díj és elismerés birtokosa, 1991-ben Bartók-díjat kapott, 1994-ben a Nemzetközi Robert Schumann Társaság Claudio Arrau Emlékmedállal jutalmazta. 1996-ban Kossuth-díjas lett.